Irodalmi Szemle, 2010
2010/8 - MAGYAR IRODALOM ROMÁNIÁBAN - Pomogáts Béla: Erdélyi arcképek (3) Beke György
14 Pomogáts Béla nyol polgárháborúig minden világjelentőségü forradalmi harcban részt vettek, ragyogó bizonyságát adva internacionalizmusuknak. De soha nem tagadták meg vagy felejtették el nemzetiségüket, hiszen így lehettek csak nemzetköziek.” Természetes volt, hogy együttérzéssel figyelte a román emberek életét (nekik is küszködniök kellett a bukaresti diktatúra idején), és igyekezett elősegiteni a magyarromán kulturális kapcsolatokat: a nemzeti megbékélést, a nagyromán nacionalizmust ugyanakkor határozottan elutasította és mindig kiállott az erdélyi magyarság közösségi jogai mellett. Bizonyára nem véletlen, hogy a „magunk keresése”, mint jelszó az erdélyi magyar önismeret és a riporteri-szociográfiai munka erkölcsi és művészi „hívószava” lett: ennek az erdélyi magyarság önismeretét és önbizalmát szolgáló feladatnak volt igen tevékeny és eredményes képviselője Веке György. Valójában a „gyalogolni jó” riporteri hitvallása és a „magunk keresése” írói feladatvállalása nyomán születtek Веке György regényei - ezek a regények a „valóság-irodalom” Erdélyben igen népszerű írói stratégiáját követték, az erdélyi társadalom, a magyar nemzetiség életéről beszéltek, a közösség megbízásából a közösség számára sűrítették epikus formába az író sokirányú tapasztalatát, országjáró útjainak tanulságait, közérdekű felismeréseit. Веке nemcsak az utakon, nemcsak a távoli falvakban, fakitermelő telepeken és pásztorszállásokon érezte otthon magát, hanem az emberi lelkekben is, ismerte a gondokat, a vágyakat és az indulatokat. Minden erejével azon dolgozott, hogy regényeivel a megoldás felé terelje népének gondjait, felhívja a figyelmet a gyógyításra váró sérelmekre, például az „ingázó” munkások nehéz helyzetére, munkakörülményeikre, hogy oldozgassa a lelkek feszültségét, azokat a görcsöket, amelyekkel a kíméletlen történelem kínozta, gyötörte a népet, amelyhez ő is tartozott. Valódi társadalmi és emberi konfliktusokat mutatott be Hullámgyűrű (1965), Vándorvillám (1968) és Bűnben társtala- nul (1969) című korai regényeiben. Az első a gyermekkor költői legendáit és a fel- nőttéválás vívódásait mutatta be, a történetnek itt nem volt tragikus kifejlete, annál inkább a másik két regényben. Ezeknek a hősei hajótörést szenvedett emberek, a második regény a székely virtuskodás, a harmadik az emberi jellem gyengeségének tragikus következményeivel vetett számot. A kórossá vált emberi személyiség találó ábrázolását a falusi társadalom kritikai ábrázolása egészíti ki, amely maga is önzéstől és erőszaktól szenved - Веке György székely faluja messze esik Tamási Áron vagy Nyíró József költői színekben gazdag, szinte idillikus faluképétől. A korai regények a gyorsan változó - nemegyszer szociális és erkölcsi válsággal küszködő - székely társadalom lelki zavarait mutatták be, hasonló tapasztalatokkal, a kulturális elmaradottság tapasztalataival vívódtak a későbbi regények. Az Éjszakai biciklisták (1968, átdolgozott formában 1975) című regény kicsiny háromszéki falvakból a távoli nagyvárosba járó munkások küzdelmes életét ábrázolta: az „ingázókét”, akik hajnalonta vagy éjszaka kerékpáron, vasúton teszik meg a munkába vezető hosszú utat. Az író hősei kitartóan dolgoznak, vinni szeretnék valamire, ugyanaz a szívós és konok küzdőszellem vezérli őket, mint Tamási Áron
