Irodalmi Szemle, 2010
2010/1 - TANULMÁNY - Csehy Zoltán: Faunus
Faunus 69 hie hedere viridis tectum pictumque corimbis antrum, quo magnus quondam requievit Amintas” (46-48) A nagy Amintas egyszerre a bukolikus műfaj klasszikusa, Vergilius, akinek ötödik eclogájában ez a név a kitűnő költő szimbóluma, de ugyanakkor Dante is, akit Ordelaffi apja, Scarpetta Ordelaffi látott vendégül Forléban. A VIII. Boccaccio- ecloga ezt szintén alátámasztani látszik, bár megjegyzendő, hogy e név a Boccac- cio-korpuszon belül jelentős karaktereltéréseket mutat (a IX. eclogában Nagy Sándor, a XIII-ban Pompeius kódja, de a pápát is fedi a XI. és a XV. eclogában), azaz ad hoc jelentésű. Dante, mint köztudott, szintén művelte a bukolikus költészetet latin nyelven, s alapozó atyaként tartandó számon, akár Vergilius. Jómagam nem tartom célszerűnek a két értelmezés szokásos elkülönitését, sokkal hatékonyabb, ha Amintas egoját szinekdochikus komplexumként fogjuk fel, mely magába öleli Vergilius és Dante örökségének közös lényegét, hiszen - ahogy Francois Rigolot írja - „a költői nyelv jellemzője, hogy motivált, »Analizált«, vagyis ajelölő és ajelölt önkényes komplementaritását szükségszerű szoliditással és szolidaritással váltja fel. A tulajdonnév átláthatatlan jel, amely maximális ellenállást tanúsít a morfoszeman- tikai asszimilációval szemben. A költő kísérli majd meg kihívással megtörni a névnek a jelentéssel szembeni ellenállását, a költészetnek van esélye arra, hogy kompenzálja a köznyelvnek ezt a hiányát”. 16 Ráadásul Dante nevének interpretációi, illetve Vergilius kultuszának szakrális vonatkozásai a költemény esetleges spirituális olvasatát is előkészítik. Dante nevét Stefano Talice például így értelmezte: „... Dantes quasi Dans Theos, idest Deum, sive cognitionem Dei.”17 Amintas a pásztorvilágban a kisebb istenségek közé emelkedik, akár Vergiliusnál Daphnis. Boccaccio számára Vergilius, Dante és Petrarca is afféle indikátor, akinek ismeretét a befogadás során is feltételezi. A bukolikus hagyomány korai fejlettsége a neolatin irodalomban közismert: kialakult kánonok mentén szerveződik, illetve központi jelentőségű önkanonizációs technikákat gerjeszt.18 Maga Petrarca, aki itt Mopsus néven jelenik meg, szintén szükségét érezte a költői fejlődés genealógiáját pásztori köntösben is megstilizálni. Erre első eclogájában kerül sor, melynek fő tárgya épp a költői ego kimunkálódásának genealógiája.19 Boccaccio a Faunus- ban mindezt betétként jeleníti meg. Mopsus a legkiválóbb költő tipikus maszkja már Vergiliusnál, Calpumiusnál és Nemesianusnál is. Boccaccio a Mopsus- Petrarca azonosításban következetesnek mondható (III., XI., XII., XIII. ecloga), azonban a név itt is osztódik, méghozzá Petrarca mellett Homéroszra kopírozódik rá (X., XIV, XV. ecloga). Boccaccio a Faunusban Petrarca költővé koronázásának is emléket állít: „cui tempóra dignis / nectere concessum, lauro et vincire capillos”. Meris maszkjában valószínűleg Checco Rossit, Ordelaffi titkárát szerepelteti a költő. Checco Meletto Rossi (1320-1363), Boccaccio barátja maga is kiváló költő volt. A pásztorvilág tehát költői egók által belakott fiktív tér, egy parnasszusi terep, ahol alighanem a tradíció és a költészetesztétikai rokonság megidézése mel
