Irodalmi Szemle, 2010
2010/1 - TANULMÁNY - Csehy Zoltán: Faunus
68 Csehy Zoltán elképzelhetőségét.”12 Ez a maszkos játék noha Boccacciónál is valóban leválik a jelöltről, mégsem csupán azért, hogy lebegtesse a szereplői identitást vagy önreflexív játszadozásba bonyolódjon. Sokkal inkább azért, hogy egy többszörös referenciális kódot hozzon játékba, mégpedig a hagyományra utaltságot, azaz a szöveg mögötti történetiséget (szövegreferenciák) és a maszk alatti történelmiséget (valóságreferenciák). A humanista ecloga sosem csak szinkron szöveg, mert lételeme a rejtjele- zős technika, s lételeme az is, hogy a tudós konvenció alapkritériumainak eleget téve a szöveg testén stigmákat helyezzen el, melyek átvérzik és élettel telítik magát az eltűnt időt. A műfaji beágyazás egyszersmind a nevek tipizáló karakterében is megnyilvánul: Boccaccio azonban a nevet csakis etimológiai holdudvarával együtt hajlandó jelentésekkel feltölteni („sub cortice nonnullos abscondit sensus”).13 Ugyanakkor gyakorta megesik, hogy egy névhez nem egy identitás tartozik, hanem identitások sokasága. Az allúziót keltő, tudatosan provokativ reminiszcenciák sokaságát megidéző név tehát a történelmi kommunikáció letéteményesévé is válik: rajta keresztül jutunk át az antikvitásba. Amikor Boccaccio a Faunust egy Vergilius-parafrázissal kezdi („Pamphyle, tu patrio recubas hic lentus in antro”, vö. Vergilius: „Tityre, tu patulae recubans sub tegmine fagi”, Ecl., 1,1), nem pusztán egy modell mellett tesz hitet, hanem magába olvasztva Vergiliust is olvastatja, láttatja, kommentálja saját szövegén keresztül. A pásztorvilág realizmusát feltételezni merő illúzió és tévút, ám érdekes módon szinte nem lehet nem észrevenni azt a költői fikcióteremtő igyekezetei, mely e világ „hiteles” megidézésére irányul. Boccaccio eclogájának első része ennek az igyekezetnek a megnyilvánulása, mely azonban mégsem lesz több jellegzetesen ironikus stilizációnál,13 melynek célja a nyájhoz kötöttség és a heroikus elvágyódás kontrasztjának elmélyitése. Ez a látszatrealista, ám valójában ironikus kiszólás vagy felvezetésrendszer vergiliusi gyökerű: minduntalan az árkádikus világ illúzióval való telítettségére figyelmeztet, arra a homályra, mely a megfejtések játékterét nyitja meg. Az ecloga tematikus önazonossága tehát konvencionálisán inog meg, azáltal, hogy önreflexív karaktert nyer.15 A belehelyezkedős játék kódrendszerek sokaságát hozza létre, melyek csakis külső, egyéb szövegek vagy már másutt bevett olvasási gyakorlat révén válnak értelmezhetővé. Palemon alakjában Boccacciót szokás látni, ám Palemon vergiliusi figura is egyben (és így a vergiliusi modellben is értelmeződik, vö.: Ecl., 3, 50, 53), azaz már itt is látszik, hogy egy-egy személy megfejthetősége, identitása Boccacciónál sokkal inkább szinekdochikus természetű, mint analógiás. Vergilius mellett azonban a neolatin eclogatradíció koherenciája is hangsúlyos szerepet kap Boccacciónál. Ezt kiválóan demonstrálja az a tény is, hogy a pásztori maszkok mögé Boccaccio odailleszti a tradíciót, azaz megteremti a szöveg értelmezési játékterét és kanonizációs esélyeivel is tisztában van. A Faunusban a „nagy Amintas” megjelenése ilyen hangsúlyos pillanat: „Hic nemus et gelidi fontes et mollia prata,
