Irodalmi Szemle, 2010
2010/7 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Kulcsár Ferenc: Gyöngyök és göröngyök (2)
Gyöngyök és göröngyök (2) 87 Eluard végül is szabályos szerelmes verset írt a szabadsághoz, mintegy azonosult legmagasztosabb óhajtásával. Sokszor döbbentem rá magam is, hogy szerelmes verset írva vagy olvasva mintha Istent szólítanák meg a verssorok, illetve hát a Szabadságot, ami ugyanaz, hiszen az ember „legmagasztosabb óhajtása” kimondatlanul is a Szabadság, azaz Isten. íme két példa, először amit a Szabadsághoz írtam: Mintha szabatos verset írnék hozzád: szép szabadság. Kiáltozom neved az éjben. Sírdogálom csönd tüzében. S nyüszítem sokszor ébren. Ó, szabadság - álmom! Érted lobogó ür-magányom! Fák kérgei mögött, fák férgei között - az idegroncs Éden fái közt kereslek. Mert szeretlek. Mert kívüled csak az önkívület oszlopai állnak elém, belém ütődnek, mint a fény kései a szembe... A levegő temetetlen holtjai között te úszol velem szembe. Ó, szép nevű, szép arcú szabadság, álmom szolgálói elédbe hozzák a legszebb rózsákat, szegfűt, violákat - ó, gyakran kedvem támad isteníteni téged! Hívőként követem szentséges lépted. Hű kutyaként egyre veled tartok. Oldaladon akarom a harcot... Ó, szabadság, édesanyám, létedre lázasan szavakat keres a szám... (1985) És a szeretett Lényhez: Miért van az, hogy megszólítasz, miért? S miért úgy, mint senki más és semmi más: mint személytelen, rég holt fák közt a szélzúgás? És miért a gyerekkor Istennel-egy tája az a táj, hol kél e szél, amelytől cserepes lesz a száj? Miért van az, hogy megszólítasz, miért? S miért úgy, hogy a képzelet, mint kagyló a gyöngyöt, körbezár, hogy tudjalak s csak téged egyedül - és minden más: a holt, az eleven, mint világ végi vérző nap, elmerül? (1993)
