Irodalmi Szemle, 2010
2010/7 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Erdélyi Margit: A kortárs magyar irodalomról
80 KÖNYVRŐL KÖNYVRE irányzat-e, illetve szemléletmód-e. A korszak teoretikusainak törekvései: (pl. Lyotard, Hassan, Eco, Borges, Calvino) a szemléletmód jellemzése, a modem-posztmodem ellentétek táblázatba foglalása stb. jó alapot szolgáltak a fogalmak használatára, vég-leges rendszerezésük azonban nyilvánvalóan várat magára. A magyar irodalomban is népszerűvé vált a posztmodem regény elbeszéléstechnikája, a könyv-metafora alkalmazása, a detotalizáló gondolkodásmód, a másság elve, a populáris és elit művészet közötti határok oldása, a médiahatás, s mindezek több esetben másféle arányokat és hangsúlyokat érvényesítenek az európai, illetve világviszonylatú posztmodem szemléletmódokhoz viszonyítva. A prózairodalom kibontakozása kapcsán ismét azt mondhatjuk, hogy a posztmodem magyar regénynek elég korán megjelentek olyan előjelei, amelyek beszédmódváltásukkal, perspektívaváltozásaikkal igyekeztek hitelesebbé válni, mint az őket megelőző művek és írók: Esterházy Péterről, Kertész Imréről, Nádas Péterről, Mészöly Miklósról, Temesi Ferencről, Grendel Lajosról van szó elsősorban. A posztmodem próza a dekanonizációs törekvések ellenére kánont teremtő önmagában is, s a posztmodern irodalomelmélet és -kritika e jelenség igazgatását felvállalta. Az irodalomtudomány belátta azt, hogy a pusztán tematikus elrendezések nem elégségesek a változáshoz, a ráláttatáshoz pedig szükséges a forma követése is. Jellemző ugyanis, hogy fokozatosan elválasztódnak egymástól a műfajfogalmak (utópia, családregény, krimi, lélektani regény), az olvasási alakzatok (travesztia, nőirodalom, új történelemszemlélet), majd felerősödik a külföldi fogadtatás, illetve a műfordítás beleszólása is a műalkotók értékelésébe (sikerkönyv, Nobel-díj). A letisztult értékítéletek azonban sok olyan művet kihagytak s a jövőben is kihagynak a kánonból, amely csupán valamely korhoz illő extrémitást szolgált, s rendszerint megtartják azokat, amelyek az irodalmi hagyományokra, a nyelv gazdagságára támaszkodnak, múlt korok értékeit viszik tovább, és cizellálják azokat, s egyben megfelelnek a mindig ú- jabb kulturális kihívásoknak. Meglátásunk szerint Sz. Molnár Szilvia sajátos szempontokat érvényesítő irodalomtörténeti szakkönyve a fenti gondolatok jegyében született, s alapozó könyv a megfelelő értékítéletek kialakításához minden értő/érdek- lődő olvasó számára. (Budapest: Hatágú Síp Alapítvány 2005, 198 p.) Erdélyi Margit
