Irodalmi Szemle, 2010
2010/7 - JUBILÁNSOK KÖSZÖNTÉSE - Németh Zoltán: Hűség a szülőföldhöz... (Laudáció Fonod Zoltán 80. születésnapjára)
68 JUBILÁNSOK KÖSZÖNTÉSE A csillagok ma sincsenek közelebb, s a történelem sem lett nyájasabb hozzánk, bár kétségtelen, hogy megannyi fojtogató évtized után legalább lélegezni enged. Az irodalmi élet újraindulása óta nemzedékek nőttek fel tájainkon, irodalmi lapjaink és kiadóink száma a szűkös kezdetekhez képest megsokszorozódott. Engedjék meg, hogy ezért nemcsak a magam, hanem a nálam fiatalabb pályatársaim nevében is szeretettel és tisztelettel köszöntsem Dobos Lászlót ezen a szép évfordulón, s kívánjak neki jó egészséget és alkotókedvet a további esztendőkre. Grendel Lajos Hűség a szülőföldhöz... (Laudáció Fonod Zoltán 80. születésnapjára) A laudáció műfaja jogosan, okkal nem tartozik a szépirodalom és irodalom- tudomány elismert műfajai közé, hiszen benne és általa olyan - fölöttébb, hangsúlyozottan retorikai - formában kénytelen megjelenni bármiféle megnyilatkozás, amely a kritikai él és a vitaképes dialógus helyett a dicséretre helyezi a hangsúlyt. Mit tehet tehát a laudáció írója, ha kritikus? Mit tehet a laudáció megcélzottja, ha a laudáció olyan szerepre kárhoztatja, hogy képesnek kell mutatkoznia elviselni a dicséretet, a méltatást, egyfajta védőbeszédet. Első találkozásom Fonod Zoltánnal a Komenský Egyetem Bölcsészkarának folyosóján történt, amikor 18 éves koromban felvételiztem, majd a következő években a találkozás heti szinten megismétlődött. Még ma is emlékszem Fonod tanár úr csodálkozó arcára, amikor az Ady-szemináriumon nem a kötelező Király István- elemzés kivonatát adtam elő, olvastam fel, hanem saját értelmezésemet. „Érdekes, érdekes - hümmögte Fonod tanár úr de ez nem a Király István - állapította meg végül.” Még közelebbi viszonyba akkor kerültünk, mikor egy hirtelen felindulásnak engedelmeskedve harmadévesként beültem Fonod tanár úr Móricz-előadására a negyedévesek közé. Azt hiszem, ezt a példátlan eseményt, hogy egy másik évfolyam órájára csak úgy Fart pour Fart beüljön valaki, a Komenský Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékén sem előttem, sem utánam nem csinálta végig senki. Ezen túl közvetve Fonod tanár úrnak köszönhettem azt is, hogy az Irodalmi Szemle akkori főszerkesztője, Tőzsér Árpád felfigyelt rám, hiszen Tőzsér nemcsak hogy megjelentette Milan Kundera Jakab és az ura című művéről készült szemináriumi munkámat, hanem szerkesztőként is elhelyezkedhettem a lapnál. És ugyancsak Fonod tanár úrnak köszönhetem a kilencvenes évek közepétől rendszeressé váló előadásaimat az írószövetség épületében, a Laurinská 2. ötödik emeletén, amellyel tulajdonképpen kritikusi és irodalomtörténészi pályám indult. Ha említeni kéne valakit, aki életét a szlovákiai magyar irodalom kutatására tette fel, nos, akkor én Fonod Zoltánt az elsők között említeném. Tanulmánykötetek, irodalom-történetek, egyetemi jegyzetek, monográfiák, szerkesztett kötetek jelzik
