Irodalmi Szemle, 2010
2010/7 - JUBILÁNSOK KÖSZÖNTÉSE - Németh Zoltán: Hűség a szülőföldhöz... (Laudáció Fonod Zoltán 80. születésnapjára)
JUBILÁNSOK köszöntése 69 ennek a szenvedélyes érdeklődésnek az útját. Számára a szlovákiai magyar irodalom kutatása szolgálat, hűség a szülőföld iránt. Ezért van az, logikusan, hogy a szlovákiai magyar irodalom atyjaként is felfogható Fábry Zoltán életműve Fonod Zoltán számára alfa és ómega, megkérdőjelezhetetlen érték, a vox humana vállalása. Nem véletlen, hogy Fábry Zoltán Összegyűjtött müvei (tizenkét kötetben) éppen a tanár úr szerkesztésében jelentek meg. Fonod Zoltán írásaiban van valamiféle heroikus kitartás, az újabb irodalom- elméleti beszédmódokkal való szembeszegülés, az állandóságnak, a változhatatlan, örök értékekhez való ragaszkodás. Számára éppen ezért az irodalomtörténettel való foglalkozás mindig és egyúttal erkölcsi kérdés is: a hagyományokhoz, a szülőföldhöz és az emberi értékekhez való ragaszkodás kérdése. Ezért láthatunk rá írásaiban az önként vállalt fiúi pozícióra: a Fábry-féle korparancsot kívánja követni a jelen körülményei között is. Miközben készültem erre a laudációra, jó néhány Fónod-kötetet vettem le a polcról. Beleolvastam a 2004-ben megjelent Önarcképek című beszélgetésgyüj- teménybe, a Fábry Zoltánnal, Egri Viktorral, Rákos Péterrel, Turczel Lajossal, Duba Gyulával, Szigeti Lászlóval készült beszélgetésekbe. Belelapoztam a Repedések a falon (2005) című publicisztikai kötetbe, illetve a Szétszóródás után (1998), a Szellemi őrjárat (2006) és a Vonzásterek (2007) című kritika- és tanulmánykötetbe. Átlapoztam az Üzenet című monográfiát, amely A magyar irodalom története Cseh/Szlovákiában 1918-1945 alcímet viseli, s a korszak egyik megkerülhetetlen alkotása. Mennyi név, mennyi elfeledett életmű, mennyi senki által sem olvasott szöveg! Elszorult a szívem. Vajon ki olvas manapság Szenes Erzsit, akinek verseiről egy Ignotus írta, hogy „hallatlan tökéletesek ezek a pici versek”, akinek költészetéről egy Radnóti Miklós írt pozitív kritikát. Fonod Zoltán irodalomtörténetét úgy olvastam, mint egy esszéregényt, egy elmerült kor dokumentumaként. Regényként, ismeretlen szereplőkkel, fikcióként, pozitivista fikcióként... És ugyanez a pozitivista késztetés adta kezembe A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918-2004 című kötetet is, amelynek főszerkesztője és motorja megint csak nem véletlenül Fonod Zoltán. Az öncélú lexikonolvasásnak mindig van valamiféle utolérhetetlen bája, valami sajátos, egzotikus élvezet. Végezetül el kell mondanom, hogy Fonod tanár urat nemcsak az említett munkássága miatt, hanem azért is nagyra becsülöm, mert szerencsére elvi vitáink vannak, s ezek során alkalomadtán kölcsönösen meg tudjuk győzni egymást. Nem gyakori dolog ez manapság. S hogy még több alkalmunk legyen a termékeny, önismeretre kényszerítő vitára, már türelmetlenül várom Fonod Zoltán évek óta készülő müvét, az 1945 utáni szlovákiai magyar irodalom történetét, amelyből egy-két részletet már olvashattunk az Irodalmi Szemle hasábjain. Kívánok egészséget, hogy úgy írja meg ezt a müvét, ahogy tervezte, s engedje meg, hogy köszönthessem ezen a jelentős évfordulón a 80 esztendős irodalomtörténészt, egyetemi tanárt és szerkesztőt. Németh Zoltán
