Irodalmi Szemle, 2010
2010/7 - MAGYAR IRODALOM ROMÁNIÁBAN - Százdi Sztakó Zsolt: Pogány (elbeszélés)
Pogány 59 nem hegymászó, és nem beszéli a nyelvüket. Pedig különféle nyelveken próbálták vele megértetni magukat, köztük olyanokon is, amelyek ismerősen csengtek Jeremiásnak. De hiába, mert az Úr úgy látszik, nem adta meg neki az idegen nyelveken való szólás képességét, amivel az apostolok rendelkeztek a Biblia tanúsága szerint. Jeremiás pedig úgy került ebbe a helyzetbe, hogy Angelónak sürgős dolga akadt, de előtte még lehozta a hegycsúcsról, hogy ne fagyjon jégtömbbé, mire visz- szatér. Sokáig szabadkozott, de mint mondta, neki is vannak főnökei. „A mennyekben sincs ez másként, mint maguknál a Földön. Tudod, nagy a bürokrácia, és sok a papírmunka.” Mindenesetre, azt megígérte, hogy amilyen gyorsan csak lehet, visszatér. Addig is azonban a legnagyobb sajnálatára itt kell őt hagynia. Ne aggódjon azonban, mert jó kezekben hagyja, a közeli kolostor szerzeteseinél. Csak azt felejtette el közölni, hogy a szerzetesekkel nem fogja tudni magát megértetni. így aztán Jeremiás felettébb kellemetlen helyzetbe került, és amikor a szerzetesek kifogytak a nyelvekből, némán méregették egymást. Ennek a kínos némajátéknak egy új szerzetes vetett véget, aki ebben a pillanatban lépett ki az épületből, és elindult feléjük. A többiek engedelmesen utat nyitottak neki, mintha az újonnan érkezett az elöljárójuk lenne. A szerzetes odaért Jeremiáshoz, és meghajolt előtte, amit ő sután viszonzott. Ezek után a szerzetes intett neki, hogy kövesse, majd elindult visszafelé. Egész ú- ton vissza se fordult, mintha nem érdekelné, hogy Jeremiás engedelmeskedett-e a néma felszólításnak. így aztán neki ugyancsak iparkodnia kellett, hogy a szerzetest utolérje, aki ugyancsak szaporán szedte a lábait. Hosszú folyosón mentek végig, aminek a végén egy ajtó elé értek. A szerzetes itt összetette a kezét, mintha imádkozáshoz készülődne, és új fent meghajolt, amit Jeremiás viszonzott. így hajlongtak egy darabig, miközben kedvesen mosolyogtak egymásra, míg végül Jeremiás rá nem jött, a másik azt akarja, hogy lépjen be az ajtón. Jeremiás engedelmeskedett, és belépett a szobába, ahol egy ugyanolyan kopaszra borotvált szerzetes ült egy ülőpárnán, mint az eddigiek, és kedvesen mosolygott rá. Előtte egy ülőpárna volt, amire Jeremiásnak le kellett kucorodnia. A szerzetes teát töltött, és a csészét átnyújtotta neki. Szerencse, hogy Jeremiás annyi mindent megivott már eddigi életében, mert különben megtörténhetett volna, hogy egyszerűen kiköpi a löttyöt, ami a csészében volt, de azért egy fintort mégse tudott elfojtani. Tudom, hogy az európai ember számára szokatlanok azok az ízek, amikhez mi itt a Himalájában hozzá vagyunk szokva, és ezért különösen hálás vagyok, hogy nem köpte ki ajakvajas teát, no de elhiheti, hogy ez fordítva is így van. Jeremiás ámulva és zavarodottan hallgatta a másikat, aki ugyanolyan tisztán beszélte az anyanyelvét, mint bárki Jeremiás honfitársai közül. A másik azonban nem hagyta sokáig kétségek között.
