Irodalmi Szemle, 2010
2010/7 - MAGYAR IRODALOM ROMÁNIÁBAN - Százdi Sztakó Zsolt: Pogány (elbeszélés)
Pogány 57 A halálmenet most már aránylag simábban haladt, hogy nem kellett minduntalan megállni, mert az elítélt elesett. A flagrum se suhogott olyan gyakran, mint annak előtte. Annak, hogy a menet gyorsabban halad, egyedül az elítéltek hozzátartozói nem örültek, mert tudták, hogy szeretteik minden lépéssel közelebb kerülnek a halálhoz. Talán az elítéltek fejében is megfordult ez a gondolat, de annyira elgyötörtek voltak, hogy őket ez már nem érdekelte. Sőt, ha rajtuk múlik, még siettették is volna az eseményeket, csakhogy minél előbb túllegyenek a dolgokon. A százados pedig, aki a kivégzést levezényelte, legszívesebben gyorsabb haladásra ösztökélte volna az elítélteket, hogy még a sabbath beköszönte előtt végezzenek. Hiszen, a keresztre feszítés, amellett, hogy rendkívül gyötrelmes kivégzési mód, még az egyik leglassúbb is. Előfordul, hogy a szerencsétlenek még napok múltán is ott szenvednek a keresztfán, és a katonák végül könyörületesség- böl eltörik az elítélt lábát. Most azonban szó se lehet ilyen elhúzódó kivégzésről, hisz napszálltáig mindenkinek meg kell halnia, mert a zsidók nem akarják, hogy az ő istenük megszentelt napján embert öljenek. Épp ezért itt van a főpap megbízottja, hogy az idő közeledtével jelt adjon a katonáknak, hogy öljék meg a halálraítélteket, ha természetes módon nem hal meg valamelyik. Ezeket látta Jeremiás, és hitt! A látomásnak itt vége szakadt, és Jeremiás új fent Angelo oldalán találta magát, aki, mintha csak tudná, hogy Jeremiással mi történt, biztatón rámosolygott. Mentek tovább. Az Angyal az utazásnak ezúttal egy kényelmesebb formáját választotta, mert most egy felhő szélén ültek. Jeremiás, ahogy lepillantott, alant a Föld szédítő sebességgel forgott, napszakok és évszakok váltakoztak rohamtempóban. Még szerencse, hogy Angelo szilárdan tartotta, és nem tudott lebukni, mert utoljára a falusi búcsúban a ringlispílen érezte így magát, amikor ő is felült, hogy a haverjai előtt ne maradjon szégyenben, de utána még a beleit is kihányta. Megérkeztek egy folyó fölé, aminek a partján embertömeg állt és mindenki a folyóba igyekezett. Meztelen, torzonborz alakok előtt vált ketté a tömeg, mint egykor Mózes előtt a Vörös-tenger, akiknek minden öltözékük csak egy ágyékkötő volt.- Ez itt a Gangesz - szólalt meg mellette Angelo —, és ezek az emberek azért igyekeznek a folyóba, hogy lemossák magukról a bűneiket, amit a folyó magával visz. Ezek a szent emberek pedig a szádhuk, akik önként feladták világi életüket, hogy a megvilágosodást keressék, és csak az emberek könyöradományaiból élnek. Tovább szálltak a felhőn, és egy olyan részre értek, ahol halotti máglyák sorakoztak a folyó partján. Volt, amelyikre épp akkor helyezték rá a holttestet, mások már égtek, megint mások pedig már el is hamvadtak, és a hozzátartozók a halott maradványait szórták a folyóba, amit a tűz nem emésztett el.
