Irodalmi Szemle, 2010
2010/7 - MAGYAR IRODALOM ROMÁNIÁBAN - Százdi Sztakó Zsolt: Pogány (elbeszélés)
54 Százdi Sztakó Zsolt bájából történt a baleset. Ekkor Jeremiás alaposabban szemügyre vette a másikat, mert a hangja valahogy ismerősnek tűnt. Ha ismeri, akkor az csak az előző életéből lehet, amikor a napjait bódulatban élte, és nem csoda, hogy valakire nem emlékszik.- Elnézést, ismerem én magát? A fiatalember rejtélyesen visszakérdezett:- Ismerősnek tűnök? - Jeremiás bólintott.- Akkor nyilván ismersz is - mosolyodott el a fiatalember.- Igen ám, de honnan?- Fontos ez? A másik olyan bizalomkeltő volt, és a fellépése annyira megnyerő, hogy Jeremiás rájött, nem is az a fontos, hogy honnan ismeri, vagy hogy ismeri-e egyáltalán. Azonban, volt itt még egy probléma.- De mi a neve?- Hívjál csak Angelónak. Jeremiásnak nem tűnt fel, hogy a másik tegezte, míg ő magázta. Elgondolkodott, majd folytatta a kérdezősködést.- Milyen Angelónak? Angelo olyan mozdulatot tett, ami jelezte, hogy ez nem fontos. Jeremiás azonban tovább kérdezett.- És mi a foglalkozása?- Mint a nevem is mutatja, angyal vagyok.- Angyal? Az Úr küldötte? Angelo bólintott.- Azért, hogy elvigyelek innen.- Ahova az Úr küld, én odamegyek.- Helyes. Akkor kövessél! így történt aztán, hogy Jeremiás reggelre az Angyallal együtt eltűnt a pályaudvarról. Az emberek egy ideig még emlegették, voltak, akik még keresték is, de hát, mivel nyomtalanul tűnt el, mintha soha ott se lett volna, az emberek kezdték azt hinni, hogy Jeremiás nem is létezett. Mindössze érzékcsalódás volt, ha időnként mégis akadt valaki, aki váltig azt erősítgette, hogy látta őt, beszélt vele, meg is érintette. Aztán ezek a hangok is elhallgattak, mikor rájöttek, hogy a többség bolondnak nézi őket, és csak legyint rájuk, mert senki se szereti, ha őrültnek nézik, és csak mosolyognak rajta. Angelo úgy vezette ki Jeremiást a pályaudvarról, miként kétezer évvel ezelőtt egyik társa (vagy talán ő maga) Szent Pétert a börtönéből, amint az Apostolok cselekedeteiben megvan írva. Az éjszaka felhőtlen volt, és a csillagok úgy ragyogtak, mint ahogy csak egy téli éjszakán ragyogni tudnak, amikor a nagyváros fényei nem zavarják a ragyogásukat.
