Irodalmi Szemle, 2010
2010/7 - MAGYAR IRODALOM ROMÁNIÁBAN - Százdi Sztakó Zsolt: Pogány (elbeszélés)
52 Százdi Sztakó Zsolt végtelen kegyelméről beszélt az embereknek, amikor egy fiatalember ment oda hozzája, aki tolókocsiban ült, és egy idősebb nő tolta. Ha Isten olyan végtelenül irgalmas, ahogy te mondod, akkor gyógyíts meg! Jeremiás a fiatalembert nézte, majd a többiek feszült arcát, akik várták, hogy most mit fog tenni. Tudta, hogy ez elé a próba elé az Úr állította, hiszen Ő mondta: „Hacsak akkora hited is van, mint egy mustármag, bármit kérsz is az Atyától, megadja neked.” Most tehát elválik, hogy mennyit ér az ő hite, és hogy méltó-e rá, hogy az Örömhírt hirdesse? Össze volt zavarodva, mert nem érezte magát felkészülve, ekkora próbatételhez. De azért odalépett a fiatal férfihoz, kezét a fejére téve, behunyt szemmel elmondott egy rövid fohászt. A férfi megpróbálta magát felnyomni, de visszahanyatlott. Kelj fel és járj! A férfi béna lábai megmozdultak, és karjaival feltornázta magát álló helyzetbe, és megtette az első pár bizonytalan lépést. Másnap ellepték a pályaudvart a betegek, és a nyomorékok, akik már csak a csodában bíztak. Jeremiás igyekezett mindenkit meggyógyítani, de csakhamar kénytelen volt belátni a korlátáit, mikor a tizedik betegnél ájultan esett össze. Kimerültnek érezte magát, mint aki nehéz fizikai munkát végzett, és félórás pihenőre volt szüksége. Délután még egy tévéstáb is megjelent, és erőszakosan megpróbáltak Jeremiással riportot készíteni, ő azonban elkergette őket. A riporternő azonban nem adta fel, és a betegeket interjúvolta meg. Jeremiás kezdte magát úgy érezni, mintha egy cirkuszi attrakció részese volna. Az emberek leplezetlenül megbámulták, mintha UFO volna, és hallotta, ahogy a háta mögött összesúgnak: „Ő az.” Hol volt már az első hetek meghittsége, amikor összejöttek, hogy egymás kezét fogva készüljenek fel a napra, vagy számot adjanak lelkiismeretüknek az aznapi tetteikről. A kápolnába most is eljárt, ha már végképp elege volt a világ felhajtásából. Jeremiásból címlapsztori lett, és az emberek elvárták tőle, hogy ennek megfelelően viselkedjen. Ő azonban erre nem volt alkalmas, és nyomasztotta az a felhajtás, amit körülötte csaptak. Egy szerkesztő a fogait akarta megcsináltatni, mert elégedetlen volt a Jeremiásról készített fényképekkel, és az volt a véleménye, hogy aki a címlapon szerepel, annak mégse lehetnek ilyen rossz fogai. Jeremiás azzal vágott vissza, hogy akkor ne tegyék őt a címlapra, sőt, egyáltalán ne is fényképezzék, hanem hagyják, hogy tegye a dolgát, amit az Úr bízott rá. Mert kevés az arató, de sok az aratnivaló, ne akadályozzátok hát az aratók munkáját!
