Irodalmi Szemle, 2010
2010/7 - MAGYAR IRODALOM ROMÁNIÁBAN - Százdi Sztakó Zsolt: Pogány (elbeszélés)
48 Százdi Sztakó Zsolt alakot látott, aki kísértetiesen emlékeztette rég halott nagybátyjára, de arcát nem tudta kivenni, mert a fény elvakította: „Pogány, Pogány, mért üldözöl engem?” A kérdés megismétlődött, és a fényesség eltűnt, ugyanolyan hirtelen, mint támadt. Pogány lecsúszott a földre, és reggelig nem tudott onnan felkelni. Új ég és új föld támadt, testvéreim, és az ember újjászületik, mert betakarta őt az Úr az Ő leikével! Magához ölelte méltatlan gyermekét, és méltónak találta, h- ogy általa nyilatkozzék meg. Azt mondta: Jeremiás a te neved, és elküldte, hogy hirdes-se az О nevét. Hogy terjessze a Örömhírt az emberek nyelvén, az ő gyarló szavai-val, mert Jeremiás tudja, hogy ő a megvetett szolga, de a bűneit nem akarja még a restség bűnével is tetézni. Ezért hát hozzátok esd, testvérek, hogy hallgassátok meg tanúságtételét: Az Úr hatalmas, és kegyelme határtalan! Az emberek szájtátva hallgatták Pogányt, aki egypár napja valami különös metamorfózison ment keresztül, és azon a reggelen úgy talált rá a takarító néni imádkozva. Az öregasszony most is ott állt a hallgatóságban szemét törülgetve, és funek-fának mesélte, hogy ő még senkit se látott olyan átszellemült arccal imádkozni, és még a tisztelendő úr se tud ilyen szépen beszélni, pedig hát ő ugye hat évig járt a teológiára. Persze akadtak, akik nem voltak ennyire jámborak, szerintük Pogány egyszerűen csak megbolondult. Agyára ment a sok pia. Bár azt ők is elismerték, hogy pár napja Pogány-Jeremiás szokatlanul megváltozott. Először csak egy pár soros hír volt egy bulvárlapban, hogy a pályaudvaron megtért egy hajléktalan, aki azóta az utasoknak szokott prédikálni. A hímek, ahogy napvilágot látott, úgy feledésbe is kellett volna merülnie, hisz a szerkesztő is csak tölteléknek szánta a sok celebekről szóló botrány közé, hogy valamivel kitöltse az aznapi számot. Az olvasók azonban valamiért ráharaptak a hírre, és további részletekre voltak kíváncsiak, és levelekkel árasztották el a szerkesztőséget, amelyekben újabb híreket akartak hallani a „prófétáról”. A piac törvénye pedig a médiában is működik, mivel azoknak a híreknek van elsőbbségük, amit az olvasó olvasni akar. A szerkesztő pár nap múlva csodálkozva értesült róla, hogy szabályos zarándoklat indult meg a pályaudvarra. Akik hallották már Jeremiást beszélni, azok még egyszer hallani akarták őt, akik pedig nem hallották még, azokat a kíváncsiság vitte ki. Ha pedig az emberek kíváncsiak, a bulvársajtó pont azért van, hogy kielégítse a kíváncsiságukat, gondolta a szerkesztő, és megbízta az egyik gyakornokot, hogy tudjon meg minél többet Jeremiásról. A gyakornok megsejtette a kiugrás lehetőségét, hogy ezzel a sztorival végre kiléphet a pár soros hírek gyártásából, és címlapos sztorikat gyárthat. Igen, gyárthat. Mert a bulvár újságírás nem a tényfeltárásról szól, hanem a lufik eregetéséről, amik hol kipukkadnak, hol pedig szállnak tovább. Általában tíz az egyhez az arány, ami csöppet se rossz. Az egész csupán valószínüségszámítás, és a
