Irodalmi Szemle, 2010
2010/7 - MAGYAR IRODALOM ROMÁNIÁBAN - Százdi Sztakó Zsolt: Pogány (elbeszélés)
Pogány 47 képet fog majd vágni az a szentfazék, aki először lép be a templomba, és egységes volt köztük a vélemény, hogy Pogány a legnagyobb állat, akit ez az évszázad a világra hozott. Délutánra Pogány a szokásos napirend szerint már annyira ki volt készülve, hogyha valaki a kiléte felől érdeklődik, csak összefüggéstelen dadogás lett volna a válasz, míg egy csuklás aztán a földre nem teríti. Most is szokásához híven hevesen gesztikulálva magyarázott valamit, és közben a nyála félméteres körzetben mindenfelé szétfröcsögött, úgyhogy egyetlen szembejövő se lehetett biztonságban, és így inkább mindenki nagy ívben kikerülte. Egyszer csak megállt, de majd leesett a lábáról, ezért neki kellett támaszkodnia a falnak, és bambán vigyorogni kezdett, de ezt is abbahagyta, és továbbindult. Ahogy odébbállt, egy tócsa jelezte azt a helyet, ahol az előbb megállt. Egy kisebb csoportosulásra lett figyelmes. Közelebb bukdácsolt, hátha valami jó kis balhéra van kilátás. A tömeg egy emelt hangon prédikáló férfit vett körül, miközben egy kiscsaj vallásos brosúrákat osztogatott. Pogány közelebb furakodott, az emberek mindenhol gondosan félrehúzódtak az útjából. Egy ideig elmélyülten hallgatta a prédikációt, majd önfeledten beletúrt az orrába, és üdvözült képpel halászta elő a megszáradt taknyot. Felemelt ujján, mint valami győzelmi jelvényt egyensúlyozva a taknyot elindult a férfi felé. A kiscsaj súgott valamit a férfinak, mire sietve összecsomagoltak, és úgy eltűntek, mintha sohase lettek volna ott. Rövidesen a tömeg is feloszlott, és pár perc múlva már csak ő dülöngélt a porondon. Késő délutánra járt az idő, és az előrelátó csövesek már idejében elfoglalták a legjobb éjszakázó helyeket, amelyekért nemegyszer közelharc folyt. Csak a kiválasztott keveseknek voltak bérelt helyeik, akik közé Pogány is tartozott, mint a pályaudvari csöves világ ismert alakja, aki immár hetedik éve minden telet itt vészel át. Hiába kergetik el a rendőrök, pár nap múlva újra itt van, úgyhogy már feladták a hiábavaló próbálkozást, és békén hagyják. A csövesek amolyan szent tébolyultként kezelték, mint régen az epilepsziásokat, akiket még a királyok is tiszteltek. Az volt az általános vélemény, hogy az idiotizmusnak azt a fokát, amire Pogány kemény piálással leküzdötte magát, már tisztelni kell, és ha olyan balhéba keveredett, ahol már-már ő húzta a rövidebbet, mindig akadt valaki, aki pártfogásába vette. Hajnalra járt, a pályaudvar is bezárt néhány órára, nem indultak, és nem érkeztek vonatok, a fűtött helyeket pedig elfoglalták az itt éjszakázó számkivetettek. Az általános szuszogást, horkolást csak időnként zavarta meg egy-egy félálomban a vécék felé imbolygó vagy dolga végezetten a helyére tartó alak. Pogány arra ébredt, hogy majd szétfakad a hólyagja, és feltápászkodott a pádról, hogy a klozet- ra menjen, de visszahanyatlott, és hirtelen vakitó fényesség támadt. A fényben egy
