Irodalmi Szemle, 2010
2010/7 - MAGYAR IRODALOM ROMÁNIÁBAN - Pomogáts Béla: Erdélyi arcképek (2) Bevezető gondolatok Páskándi Géza, a költő, próza- és esszéíró...
40 Pomogáts Béla poémát, sőt itt-ott versesszészerü tankölteményt vesz itt kezébe a kedves Olvasó. A legelső könnyed, azután az olvasás - úgy vélem - mindinkább nehezül. Ez azonban el ne riasszon senkit, s csak miután e könyvet befejezte, némi gondolkodás után ítélkezzék.” A három elbeszélő költemény szatirikus mondanivalóját, amely a közélet, az irodalmi élet visszásságait vette célba, groteszk nyelvi humor fejezte ki, az első költemény szójátékokra épülő befejezéséből idézek: „O, Olvasó, ha lámpád már titusszant, / s emillen már minden, mi dénesendő, / móriccanás még olykor föltiborcan, / brunódzó lelken langy a gedeonzás: / már nincsenek helgás rozálizá- sok, / nem venceleg már, mely lehelgető, / már dánielső lábunk megpihent, / adél- ső mell, antalsó hajfonat, / cecillegésünk fridány fülöpönység, / oly péterékeny éjióra ez, / hogy emmadalmas mindenegy tiborlás”. Kétségtelenül bizonyos irodalomtörténeti tájékozottságra van szükség a szöveg megértéséhez. A másik két epikus mü is nyelvi játékosságra, irodalom- és művelődéstörténeti utalásokra épült, de mint a harmadik: Föl-jelentés visszamenőleg című költemény mutatja, Páskándi a politikai szatíraírói hajlandóságát is érvényesítette: a spanyol inkvizíció mentalitását és működését bemutató részletek a költő romániai tapasztalataira épültek. Költészete később is a történelmi jelen idő zaklató tapasztalataival küzdött, mintegy drámai monológok sorában idézte fel ezeket a tapasztalatokat. Ilyen drámai monológok voltak A végtelen kacér, Morgenstern-rehabilitáció, A visszhangváró, Bolyai utolsó előtti meditációja, Aljechin monológja, Tantaloszi kln- rimes levél Báthory Böskéhez, Jótét börzsönyétül egy auktor-comoediás keserues butsuja, Epikurosz kertjében tél van? című és más költeményei. A korábban kialakított személyes poétika szerint ezek között is találhatók esszészerü versek (Nem a kígyó) vagy találékony nyelvi ötletességről tanúskodó szójátékok (A szójátékok bolygója felé). A kötet darabjai, illetve a hagyatékban maradt versek nemegyszer tértek vissza a költő személyes történelmi élményeihez: a megaláztatások, a börtönlét megpróbáltatásaihoz, egyszersmind felmutatták öntudatosan vállalt eszményeit, mindenekelőtt a nemzeti kultúra folytonosságát és szolgálatát. Lovastérkép című, a magyar történelemre és a magyar költészet múltjára mintegy címszavakban visszatekintő versében olvashatjuk a következőket: „Az ő fejüket koszorúzza a fény! Báthory István, Károli Gáspár! Apáczai, Bocskai, Bethlen! Rákóczi, Bartók, Ady Endre! / Új s új fény hulljon Mikes fejére! / S koszorúzzon a nap, Teleki Sámuel, Kós Károly, Puskás Tivadar! / Ragyogjon Arany s Kölcsey borús szemére a fény! / Kolozsvári fivérek, Holtai Gáspár! Ó, Mátyás, Bolyaik, Bölöni Farkas, / Kriza János! Bodor Péter, Tóth Árpád és Tamási! / Tündököljetek ott a toronyban, Tótfalusi Miklós betűi! / Fényt az Események homlokára, vándorok halántékára, fényt, fényt: / halhatatlan fényt halandók homlokára!” Gazdag költői életműve öntudatosan vállalta régi évszázadok szellemi örökségét, egyszersmind új utakat keresett. Verseinek válogatása 1995-ben Az örömrontó angyal, 1998-ban Túlélés kapuja címmel került az olvasó elé. Páskándi Géza igen sokoldalú alkotó egyéniségnek bizonyult: költői mun
