Irodalmi Szemle, 2010
2010/7 - MAGYAR IRODALOM ROMÁNIÁBAN - Pomogáts Béla: Erdélyi arcképek (2) Bevezető gondolatok Páskándi Géza, a költő, próza- és esszéíró...
Erdélyi arcképek - Páskándi Géza 41 kássága mellett rendkívül jelentékeny volt drámaírói tevékenysége (erről a jelen kötet egy külön fejezete: az erdélyi magyar drámairodalom több kiválóságának bemutatása során fog képet adni), elbeszélő művészete, esszéírói munkássága és gyermekirodalmi életműve is. Korai elbeszéléseit Üvegek (1968) címmel jelentette meg, ezekben többnyire hétköznapi emberek hétköznapi tapasztalatairól és megpróbáltatásairól adott képet, nemegyszer ironikus ábrázolással, bölcseleti fejtegetések kíséretében. Ezt a munkáját követték A vegytisztító becsülete (1973) és A szörny- szülött (1985) című elbeszéléskötetei. Bata Imre a következőkben adott jellemzést a kolozsvári író novellisztikájáról: „Páskándi elbeszéléseinek hőse az a kisemberke, aki korunk mindennapjainak terhei, súlya alatt egyre inkább összezsugorodik. Egyre korlátozottabb térre szorul. Korunk minden értékmániája a személyiség körül, a nagyember-mítosz, a páratlan karrier ennek a kisembernek a szemszögéből ered. Páskándit nem ez izgatja. Nem tűri a kivételes személyiséget. Annál inkább a kivételes helyzetet. A Páskándi-elbeszélés titka a szituáció. Az elbeszélés emlegetett szürkesége, vagy, védekezésképp, rekvizítumbősége; mert az író nem a helyzetből, hanem a jellemből indul ki. Másoknál meg a helyzet hangsúlyozott olyannyira, mintha már jellem nem is volna. Páskándi a helyzetből indul ki, de a szituációban az embert figyeli. Szereti, megbecsüli, mert meri helyzetét, helyzeteit történetté alakítani.” Regényei, így a Beavatkozás (1974), Az árnyékfejtők (1988), A szalmabábuk lázadása (1998) hasonlóképpen analitikus módon ábrázolták az erdélyi magyarság köznapi tapasztalatait, ezekben a műveiben is szerepet kaptak a groteszk és a szatíra eszközei. Sírrablók (1989) című munkája valójában politikai kalandregény: a romániai diktatúra kegyetlen működését leplezte le. Szekusok (2007) című szatirikus regényében ugyancsak erdélyi tapasztalataival foglalkozott, Ezagh (2008) című munkájában az esszé és a történetmondás vegyítésére tett kísérletet. Eredeti esszéíró munkássága során egyaránt foglalkozott történelmi és irodalmi, bölcseleti és müvészetelméleti kérdésekkel, ezeket a müveit A szabadság színeváltozásai (1984), Esszék, előadások, levelek (1995), Begyűjtött vallomásaim (1996), Száműzött szavak temploma (1998), A megváltás, avagy van-e lélek röntgen (1999), Méltó túlélés (2001), Mesterek kortárs szemmel (2005) című könyveiben (ezek egy részét özvegye, Páskándiné Sebők Anna rendezte sajtó alá) igen gazdag műveltséganyagra támaszkodva, rendkívüli ötletességgel beszélt olvasmány- élményeiről, történelem- és művészetfilozófiái gondolatairól. A megváltás... című könyvének „Prológusában” olvashatók a következők: „írd azt, amiről úgy hiszed: ilyet senki sem élt meg úgy - éppen úgy, amiként Te... Egyszeriség Lovagja... mint minden lélek... Egyszeri életednek egyszeriséget nem annyira szándék, akarat, de épp hazárd sodrás, Pilátusként történelmi Credoba csöppenés, megannyi esetleges és véletlen adott... És sose egy ok, hanem okcsoportok. A bokros okság... Egy »nacionalista lélek« rajzát adom itt. A magamét. Egy »világképet«, ahogy kialakult. Stílusaim, műfajaim kvintesszenciáját. Bemutatom az egyik lehetséges útvonalat. Módot. Sűrítetten s mégis oldottan, amennyire lehet...” Az igen változatos
