Irodalmi Szemle, 2010
2010/7 - MAGYAR IRODALOM ROMÁNIÁBAN - Pomogáts Béla: Erdélyi arcképek (2) Bevezető gondolatok Páskándi Géza, a költő, próza- és esszéíró...
32 Magyar irodalom Romániában POMOGÁTS BÉLA Erdélyi arcképek (2) (Bevezető gondolatok) Három esztendeje dolgozom az erdélyi magyar irodalom történetén: három terjedelmes kötet mutatja majd be Erdély magyar irodalmát 1918 és a jelen között. Korábban több könyvem is megjelent ebben a tárgyban — az első iroalomtörténeti munkám (még 1968-ban) is erdélyi iró: az irodalomalapítás lázas korszakában igen eredményesen tevékenykedő Kuncz Aladár tevékenységét dolgozta fel. Azóta több mint húsz tanulmánygyűjteményem, monográfiám foglalkozott az erdélyi magyar irodalom neves alkotó egyéniségeivel, intézményeivel, szellemi áramlataival. A most folyó munka ilyen módon egy sok évtizedes irodalomtörténet-írói tevékenység remélhetőleg összegző eredménye lesz. Az Irodalmi Szemle következő néhány számában készülő könyveimből mutatok be néhány fejezetet, négy erdélyi magyar író pályáját foglalják ezek össze. Sütő Andrásét, Kányádi Sándorét, Páskándi Gézáét és Szilágyi Istvánét. Két költőét és két elbeszélőét, mind a négyüket mára az egyetemes magyar irodalom klasszikus egyéniségei között tartjuk számon. Remélem, alkalmam lesz arra is, hogy a majd elkészült három terjedelmes kötetet is bemutathatom a felvidéki magyar olvasónak. Páskándi Géza, a költő, próza- és esszéíró... Az erdélyi magyar költészetnek az a „forradalma”, amely a hatvanas évek második felében (főként 1968 után) kibontakozott, mindenekelőtt három költő: Páskándi Géza, Lászlóffy Aladár és Szilágyi Domokos nevéhez fűződik, nemzedékük költői ezzel a „forradalommal” zárkóztak fel az előttük járók, mindenekelőtt Kányádi Sándor és Székely János megújulást kereső törekvéseihez. Páskándit már személyes tulajdonságai: minden irányú érdeklődése, igazságkereső nyugtalansága, a kockázatokat figyelmen kívül hagyó őszintesége mintegy „predesztinálták” a kezdeményező és vezető szerepre, ennek mindig maradéktalanul
