Irodalmi Szemle, 2010
2010/7 - MÚLT ÉS EMLÉKEZET - Lehocky Teréz: Keresztre feszítve (1) (novella)
30 Lehocky Teréz fogadta, hogy ezentúl vasárnap jár misére. Tényleg, Mária segített. Néha jutott váratlanul munka, kisegítő pincérként dolgozhatott, nagy kék köténnyel, ami eltakarta a lyukas nadrágot. Volt kifutó, raktári munkás, a darunál cipelte a ládákat. De sokáig sehol sem tűrték meg. Torzsalkodást szított, visszabeszélt. Képtelen volt kegyenckedni, mint a többi éhenkórász és hontalan. De mutatós volt, fiatal, az öregedő dámák adtak neki papírpénzt, ha hozzájuk törleszkedett. Nem tartották selyemfiúnak, hiszen majdnem folyékonyan beszélt franciául, németül, míg a többi nincstelen analfabéta volt. Ezeknek a szemében ő szuperuomo volt; izgatott, bújtogatott, lázított. Olyan volt, mint egy cherubín, lángos pallossal. Még az is előfordult, hogy néhanapján az alja sajtó elfogadott tőle egy-egy cikket. Ilyenkor gőgösen, tele dölyffel felállt egy hordóra, akár a régvolt Diogenész és elszavalta, hogy Jézus nem volt Isten fia, csak egy munkanélküli csavargó, akit a jemzsálemi ringyók szerettek. Egy közönséges zsidó kommunista volt, egy zelóta? (vakbuzgó — szerk.) késelő banda tagja. Sikerült neki egypár falusi libát, tucatnyi nyomorult halászt megbolondítani. Azok tartották ki, ahogy Renan írta. A pénzből, amit a hervadozó vígözvegyek adtak, vett magának használt öltönyt, lábbelit. Persze, elfeledkezett, hogy nyavalygott a szüzhöz kegyelemért. Sőt. Ám akkor észrevette, hogy a piacon egy piszkafa kapucinus csepüli az elharapózó ateizmust, Benito pökhendien a szavába vágott.- Ide figyelj, barát, Isten nincs. Adok neked öt percet. Ha addig nem sújt le rám, akkor nincs, vagy legalábbis tehetetlen. Az öt perc elmúlt. Benito peckesen, szemétdombi kakas módjára kevélyen ellépegetett. Valaha azt hitték, néma lesz. De nem. Tudott kapásból beszélni, rögtönözni, eredetieskedni, népszerűsködni. Mindenféle növel aludt pénzért is, meg ingyen is, orosszal, franciával, svábbal. Hozta kerítőként az ittas pasasokat a lotyóknak. Ki- vakaródzott, kiöltözködött. Pöffeszkedett, hogy tudósnak nézzék. Járt a közkönyvtárba, egyetemi könyvtárba, a szolgák még meg is süvegelték. Tudott hazudni, dicsekedni, hogy Genfben a vörös hajú Lenin meg a zsidó Trockij vele paroláz- nak, de ő résen van! Álkommunisták. Micsoda kommunista Lenin, hiszen a mamája gazdag paraszt. Szibériába se ment a fogolykaravánnal, hanem gyorsvonaton, első osztályon. Mikor már nem voltak sínek, kocsit, lovakat bérelt. No, és Trockij, annak a bőre alatt is pénz van. Azért tud a drága Svájcban élni, még házat is venni. A szerencse lassan Benito mellé áll. Megismerkedett egy telivér zsidó lánynyal. Bagóhiten élt vele. Angelikának hívták és nyugati egyetemet végzett. Csúnyácska volt elhájasodott fenekével, de volt állandó lakása és fizetett munkája egy szerkesztőségben. Istápolta Benitót, szerzett neki munkát, másolt, fordított, írta írógépen a szövegeket. De egy nap jött a távirat. „Gyere haza. A mama haldoklik, még egyszer látni akar.” Utazott is lóhalálában. Erezte balsejtelemmel, ha az anya meghal, akkor válik az ember felnőtté. A mama nélkül csak olyan, mint a csordából kivert állat. Haj-
