Irodalmi Szemle, 2010
2010/7 - MÚLT ÉS EMLÉKEZET - Lehocky Teréz: Keresztre feszítve (1) (novella)
28 Lehocky Teréz rekek paradicsomában élt. Csellengett. Iskolakerülő volt. Verekedhetett. A körmei alatt vastag piszok. Most meg hajnali ötkor kiugrani a szalmazsákról, megmosakodni, misére menni. Minden héten gyónni, hogy almát lopott a szomszédtól, beleköpött valakinek a tányérjába. Az ebéd alatt nem volt szabad megnyikkannia sem. Elgáncsolta az iparbárók csemetéit, a város mandarinjának kölykeit, akik a refektóriumban (kolostori ebédlő — szerk.) a papokkal egy sorban, terített asztalnál falatoztak, míg a szegényebbje a macskaasztalnál kanalazta a soványabb levest. Ezeknek az apja megtudta fizetni a kosztot, a tandíjat. De a nyomorgók gyerekeikért a község guberálta le a költséget vagy maguk a szaléziánusok irgalmaskodtak. Karácsonyra nagy dámák osztogattak ajándékot, vékonyra kifényesedett nadrágot, agyonmosott ingeket, kopott télikabátot. Kezet kellett csókolni érte. Benito irigykedett az úri fiúkra, de semmi pénzért sem ismerte volna be, hogy irigykedik, mert ezzel elismerné, hogy kevesebb, mint azok, mondta a többi koldusdiáknak.- Amijük van, azt megrongálom, eldobálom. Nekik se legyen semmijük! Honnan tudta volna, hogy ez nihilizmus, gyógymód, ír a sebre. Lopott, csalt, tönkretett, rongált. Az asztal alá dobta az üres levesestányért, a zsírtalan makarónit, ha látta, hogy amazoknak van rajta sajt, paradicsom, gomba. Elszakította az alamizsnás göncöket. Mindig kiderült, ki volt a tettes. Végül is kicsapták. A mama térden állva visszakönyörögte, és sikerült Benitónak leérettségiznie a tanítóképzőben. Mondta az anyjának:- Markomban a képesítés, de állás sehol. A mama vigasztalja:- Édes fiam, majd csak akad valahol segédtanítói munka.- De azzal nem jár fizetés, csak pár líra könyörületből.- Csak fogadd el. Látod, az úri fiúk, akik elvégezték a jogot, beállnak munka-bér nélkül ügyvédbojtámak, vagy ingyen ülnökösködnek a bíróságon. A közmondás, a tapasztalat állítja, hogy az alma nem esik messze a fájától. Benito is hajszolta a nőket. Sose volt szerelmes, csak élvezni akart. Akárkivel, akárhol. Egyúttal beigazolódott, hogy minden oknak van következménye. Az ágyéka elvörösödött, erősen viszketett, megduzzadt. Az alsónadrágja tele sárgálló foltokkal. A zsidó bőrorvos higannyal kezelte. „Szifiliszed van. Hol szedted föl.” Nem tudta, nem is firtatta, ki fertőzte meg bujakórral, amiből nem lehet egészen kilábalni. A félelem elkísérte férfikora alkonyatáig. Segédtanítóként meg kellett elégedni a fehéméppel, akik útjába kerültek: egy mezítlábas fiatal nővel, aki a kútról hozta a vizet, akár valaha Ráchel, vagy a szamaritánusnő, aki Jézust megitatta bögre vízzel. Súlyos nagy mellei voltak. Szoptatott. A ruháján áttört a zsíros anyatej.- Aztán miért te cipeled a vizet? Miért nem a férjed?- Nem csinálhatja! Bevonult katonának. Nem a férjem. Csak összeálltunk. De ha itt is volna, nem csinálná. Vizet hozni az asszonynép dolga.
