Irodalmi Szemle, 2010
2010/7 - TANULMÁNY - Németh Zoltán: „Péterek” nemzedéke (A posztmodern prózafordulat értelmezéséhez)
Németh Zoltán olvasó: az író (ön)kommentárjaival, az írásjelen idejének szövegbe írásával, a krimi és a „ponyva” (ez utóbbi a regény „műfajjelölő” alcíme) kódjainak felidézésével, melyek által az ún. alacsony és ún. magas irodalom keveredésére, a populáris regiszter megjelenítésére is felfigyelhetünk (ez utóbbit tovább erősíti, hogy az események központi helyszíne egy korabeli budapesti bordély). A kulturális sokszínűség és a múlt ironikus megközelítése szintén olyan jegyek, amelyek a Lengyelpróza posztmodern értelmezésére utalnak, egy korai, nyelvjáték előtti posztmodern stratégia által.1 Nádas Péter regényei szintén elválaszthatatlanok a magyar irodalom hetvenes-nyolcvanas években végbement prózafordulatától. Mai nézőpontból különösen három regénye emelhető ki: az 1972-ben befejezett, de csak 1977-ben megjelent Egy családregény vége, az 1986-ban napvilágot látott Emlékiratok könyve, valamint a Párhuzamos történetek (2005). Az Egy családregény vége egyes szám első személyü elbeszélője egy kisfiú, Simon Péter, az ő tudatán keresztül jelennek meg a regény egymás mellett húzódó idősíkjai. Az egyik a történet jelen ideje, sejthetőleg a Rákosi-diktatúra, amelynek erőszakos világa (a koncepciós Rajk-per megjelenése például) mint távoli, fenyegető világ az apa - vélhetőleg a diktatúra erőszakszervezetének a tagja - alakján keresztül jelenik meg a család életében. A másik idősík a nagyapa meséi, történetei, anekdotái által követhető nyomon, s benne a múlt jelenik meg, ebben a síkban nyer értelmet a családtörténet. A nagyapa történeteiből ugyanis egy mitologikus világ, a zsidó hagyomány és az asz- szimiláció üdvtörténete rajzolódik ki. Ebbe az üdvtörténetbe a családtörténet ge- nealogikus rendjén keresztül jut el a kisfiú, aki a kiválasztottak közül, Áron ősatyától származik. A harmadik idősík jelen és múlt kibogozhatatlan összekeveredésén keresztül a kisfiú tudatában megjelenő időtapasztalat, amely asszociatív természetű. Az apa távoli világa, a család hétköznapjai, a nagyapa mitikus történetei mellett elementáris tapasztalatot jelent a testiség megtapasztalása is, amely félig a játék, félig a felnőttkor lehetőségeként értelmeződik. Nádas Péter regényében a családtörténet, a nevelődés nem egyenes vonalú, a töredékesség irányítja. Kiélezett ellentétei (apa — nagyapa, sötét - világos, diktatórikus — mitikus) nem simulnak el, nem jutnak el egy végső megoldáshoz, a regény felad mindenféle teleológiát. A kisfiú, akiben igazolódhatna bármiféle igazság, nagyszülei halála és „áruló” apja letartóztatása után nevelőintézetbe kerül. A több mint kétezer éves család története felfüggesztődik. Míg az Egy családregény vége a kései modernségre jellemző megszólalásformák felől értelmezhető, addig az Emlékiratok könyve már a korai posztmodemre utaló szövegformáló eljárásokat mutat. A regény három történetmondójának elbeszélései fejezetenként váltakoznak: az 1953-től 1956-ig tartó események helyszíne Budapest, a 19. és a 20. század fordulójának eseményei az Északi-tenger
