Irodalmi Szemle, 2010
2010/6 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Petőcz András: A személyiség kísértése (Cselényi László két kötetéről)
66 KÖNYVRŐL KÖNYVRE Lucifernek; a tüzesemberek visszajáró lelkek, akik a tisztítótűzből érkeznek hullócsillag formájában; az erdő kivágott fái helyén tengerszemek keletkeztek, elnyelve a favágókat, s az őket sirató asszonyaik könnyeiből lettek a hóvirágok, és így tovább, és így tovább. Befejezéskéntként talán annyit: hála az égnek, megint egy mű az asztalunkon, amelyről kimerítően kellene és lehetne írni és beszélni, amelyet sokaknak kellene olvasni. Mert megérdemli. (Lilium Aurum, Dunaszerdahely, 2009) Kulcsár Ferenc A személyesség kísértése Cselényi László „A Kezdet s az Egész” című kötete, valamint ,,A Cs-tartomány - pro és kontra” című gyűjteményes tanulmánykötet ürügyén Ha Cselényi Lászlóról beszélünk, akkor a személyességről kell beszélnünk. Arról, hogy a műalkotás azonos-e a szerzővel. Vagy éppen azonos lehet-e. Ahhoz, hogy továbblépjünk, tisztázni kellene valami alapvetőt. Hogy mi is az, hogy személyesség. Líra? Lírai önfelmutatás? Vagy egyszerűbben szólva, önkifejezés? Hogy megmutatom önmagam, ilyen vagyok, ez vagyok, szeretném, ha szeretnétek? Nem, nem, nem. Nem ilyesmi a személyesség. Hanem valami más. Talán éppen maga a lélegzet. Meg az izmok működése. Valami olyasmi, ami nagyon test. Úgy tűnik, csak körülírni lehet, mi is az, hogy személyesség. Csak érezni lehet, ahogy a bőrünk érzi a hideget vagy a meleget. Inkább csak érezni lehet, és nem annyira tudni. Mintha ez lenne igaz Cselényi esetében is. És mintha Cselényi életművének és személyiségének a sokszorosan ellentmondásos megítélése is ebből fakadna. Ebből az „inkább csak érzi, de nem tudja”-szi- tuációból. Mint mondtam, a személyesség, az valami nagyon is testi. „Most jövök a Duna mellől, szememben még az út porával, lábamon a föld sarával, s nem bírok szóhoz jutni”, írja Cselényi a Danubia Sacra című művében. Ez, persze, még csak líra. Valamiféle szociográfiai líra. Meg az is csak líra, hogy „itt állok a férfikor harminchat éves dzsungelében, múló zajok dúló habok köröttem zajló végtelen”, ahogy azt írja az Anyamadár-sirató című versében. Mindez csak líra. A személyesség ennél több. Az maga Cselényi László, vagyis a szerző. Mert csak így közelíthetünk ehhez a költészethez. Csak úgy, ha tudjuk, hogy Cselényi költészetében izomzat van, bőr és hús és inak. És főleg lélegzet. Fújtatás olykor, levegő utáni kapkodás, de mindenképpen sok-sok lélegzet. 1981-ben itt járt Budapesten Allen Ginsberg amerikai költő. Ugyanerről beszélt. A lélegzetről. Azt mondta akkor, hogy a vers, a költészet alapja maga a lélegzet. Talán a lélegzet az, ami maga a személyesség.
