Irodalmi Szemle, 2010
2010/6 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Kulcsár Ferenc: Amikor Isten a cigány gyerek keresztapja (Feliinger Károly Hajléktalan búzavirág c. kötetéről)
64 KÖNYVRŐL KÖNYVRE A monda egy olyan - a magyar és a világirodalomban egyaránt gazdagon jelenlévő — epikai műfaj, mely voltaképpen magában foglalja a mesét, a mítoszt, a krónikát, a fabulát, a parabolát, az anekdotát és még folytathatnám; így kiterjed a hiedelmekre is, a hozzá kapcsolódó helyi, történelmi eseményekre, szokásokra, természeti jelenségekre. Nagyjából-egészéből megkülönböztetünk történeti mondákat és hiedelemmondákat, de nevezhetjük őket egyszerűen hiedelemmeséknek is. A lényeg az, hogy e mondák felölelik a teljes életet: megjelenik bennük a végzet, a halál, a halottak; a kísértetjárás, az elátkozott helyek, a szellemek harcai; túlvilágjárás, természeti és természetfeletti démonok, elvarázsolt, alakot váltott lények; ördögök, angyalok, tündérek, törpék, manók, sellők; mágikus erővel bíró emberek, mitikus állatok, varázserejű növények, elásott kincsek és még sorolhatnám. A monda a magyar irodalomba önálló műfajként a reformkorban került, iroda- lomtörténetileg pedig a romantika legkedvesebb prózai műfaja lett, s azóta is virágzik: előszeretettel dolgozta fel őket például Jókai Mór, Mikszáth Kálmán és Krúdy Gyula is. A magyar mondakincs legrégibb rétegei az őstörténetig nyomon követhetők (sámá- nisztikus irodalom, táltostörténetek), majd megjelenik bennük Szent István és Szent László kora, a tatárjárás eseményei, a törökvilág, Mátyás király kora, a Rákóczi-kor, a huszitizmus, a szabadságharc, a betyárvilág, az első világháború, az Amerikába való kivándorlás, de például a szerelmi történetek végtelensége is. És ami csodálatos, helyesebben ami természetes, mindez teljes gazdagságában megjelenik valamennyi népcsoport, tájegység esetében is; mondhatnám - hogy „itthon” maradjak - a Palócföldet, Medvesalját, a Bodrogközt (ahonnan jómagam is származom, s melynek monda- és hiedelemvilágát én is feldolgoztam a honfoglalástól a 20. századig), de ugyanez érvényes természetesen a Mátyás királyról, esetleg Csák Mátéról elnevezett Mátyuföldre is, Feliinger Károly mondafeldolgozásaira. Ami az ő munkájában első pillantásra is a legszembeötlőbb, hogy - szerintem szerencsés módon - szinte mindent a mesének, a meseszerűnek rendel alá: a fantasztikus-csodásnak, a bübájnak és a régi ízeknek, a hihetetlennek és valószerűtlennek. Feliinger „színarany” mesét ír, de úgy, hogy szinte észrevétlenül belopja szülőföldje történelmét, népének furfangjait és esendőségét, színpompás költészetét, babonáit és hiedelmeit e mesékbe. Példaként idézhetném Napsugárkisasszonyt, akit a tündérek küldtek a szellők sóhajától fodrozódó Kis-Duna tájára, a madarak, a mézillatú virágok és a jámbor tekintetű állatok védelmére; ugyanakkor megjelenik benne a hiedelem is: Napsugárkisasszonyt édesanyja Szent György napján kukoricaszemmel a tenyerében megmosdatta a Kis-Duna forrásában, ezáltal óva őt az ártó betegségektől meg a kéményen fekete macska képében besurranó boszorkányoktól; ezenkívül kislánykorában a bőség áldásáért fürdővizébe rézkrajcárt rejtettek, meg üde almát tettek, hogy kerek legyen az arca és világraszóló a szépsége, s így szolgálhasson később a fekete hajú Földanyónak és a vörös hajú Holdanyónak. Feliinger reális világot képviselő hősei jobbára elvont típusok (legkisebb fiú, ökörpásztor, cigány ember, csordáslegény, huszár, király, pap), s ezek általában képzeletbeli hősökkel (óriások, törpék, tündérek, boszorkányok, varázslók, sárkányok, aranyhalak) és fantasztikus tulajdonságokkal felruházott jelenségekkel (ember
