Irodalmi Szemle, 2010
2010/6 - MAGYAR IRODALOM ROMÁNIÁBAN - Kulcsár Ferenc: Gyöngyök és göröngyök (1)
Gyöngyök és göröngyök (1) 59 sizmus, kommunizmus) oltárán szóval Kiergaard a Félelem és reszketésben végig azon siránkozik, hogy neki nem adatott meg a hit szenvedélye és csodája, hogy ő nem tudja megtenni a harmadik lépést, a legáhitottabbat, a hitbelit, s közben eszébe sem jut, hogy a hit nem szenvedély, de nem is csoda, hanem a szépség és szeretet szintézise, e szintézis örök erejüségébe vetett bizalom. Az ember csak egyet tehet: vár és figyel, örök készenlétben, azaz - tudja vagy nem, akarja vagy nem - imát mond a csönd mélyén, a teremtés küszöbén, hogy személye bezártsága s a teremtés kapuja felnyíljon, s kijusson Isten szabadságába. Ezért amikor Kierkegaard azt mondja, hogy a hit ott kezdődik, ahol a gondolkodás megszűnik, akkor csak mosolyogni tudunk, hiszen láttuk, hogy az esztétikai, az etikai és a hitbeli hármasság működéséhez a legmagasabb rendű, tehát a legelmélyültebb és legvilágosabb gondolkodásra van szükség. Ahogyan Pierre Emmanuel mondja: minden gondolat - erőfeszítése végső határán: imádság; csakis így, csakis ezáltal juthatunk el a kiválóságnak egy olyan fokára, amely lényegét az isteniből eredezteti. * * * A mindenség urakkal van tele, de szolgája csak egy van, Isten — mondja valahol Weöres Sándor, a tettenérhetetlen ember, aki fenoménjét úgy vágta a világ arcába, mint vérig sértett urak egykoron „patyolatfehér” kesztyűjüket a vérig sértő u- rak arcába... Mind, akik vagyunk, emberek, vérig sértett urak - épp ezért mindenki mást vérig sértők - vagyunk: párbajhősök, pár baj hősei. így kezdjük. Tudatra ébredésünk: elveszettség, bűn sötétje, gőg. S mivel túl sokan élnek elveszettségben halálukig, időnként eljön a kegyelem közénk, aki ezt mondja: A mindenség urakkal van tele, de szolgája csak egy van, Isten. S akinek megadatik ezt a fejenállást, ezt a titokterhes tótágast kimondani, annak megadatik az Út, amelynek gyötrelmes hosszán a botrányból: az úrból szolga lehet - mindenki szolgája, így mindenekfelett Istené. Weöres Sándor költészete ilyen üzenet, ilyen hatalmasság, ilyen egyszerűség, ilyen kegyelem. A világ: tudatlanság. A világ: analfabetizmus. A világ: megíratlanság. Ezért kell világgá mondani világunkat: a tudatra ébredés sötétje utáni öntudatra ébredés világosságát - a felismerést, hogy a megíratlan világot meg kell írni szabad szolgálatunk által. Igen, közölnünk kell tényünket a világgal, azt a tényt, hogy szabadokká lettünk, s közeledünk a valóság felé: énekelünk, hogy a világnak legyen éneke, beszélünk, hogy a világnak legyen szava, amellyel megszólítja a valóságot, az egyetlen valóságot: Istent. Weöres Sándor tudja, hogy az embernek egyetlen esélye van: az, ha emberré válik, s az marad mindhalálig, mert az ember munkája csak így használható mindenkor: ha cipőt szegei, ha fát ültet, ha verset ír. Igen, a nagyság álmából ki kell
