Irodalmi Szemle, 2010
2010/6 - Mács József: Levél a mennyországba! (Eszterházy jános könyvéről)
24 Mács József úgynevezett alapozó nemzedék tagjai évekig jóformán semmit nem tudtunk az Esterházy János életének megmentéséért és szabadulásáért folytatott küzdelemről. Pedig az ötvenes évek elején megnyílt Szlovák Pedagógiai Főiskola magyar tagozatán magam is vizsgáztam az Esterházy Jánoson segíteni akaró Balog Dénes Árpádnál, aki a Prágai Tavasz bukása után Svájcba menekült a rehabilitált Husáktól félve, akinek a halálos ítéletet kimondó, majd életfogytiglani börtönre változtatott perében tanúként jelen volt. 1948 után, a kommunista hatalomváltás elején a cseheknek a szlovák burzsoá nacionalistákkal is igen-igen meggyűlt a bajuk, hiszen nagyobb önállóságot követeltek, mint a- mennyit ők jónak láttak. Gustáv Husák tizenegy évet ült börtönben. A hatvanas évek elején szabadult amnesztiával... A könyvben előforduló, a Magyar Pártban Esterházy János legszűkebb köréhez tartozó, és nagy bajában a szabadulását segítő Mayer Imre egyetemi tanár szintén tanárom volt az ötvenes években. A lánya pedig, Mayer Judit, aki a rá jellemző alapossággal és szerénységgel a szomorúságot árasztó könyv nagyon szép utószavát írta, bátyja mentésében végig Mária asszony oldalán állt, s nagy felkészültséggel nyugdíjba vonulásáig oroszlánrészt vállalt a csehszlovákiai, majd szlovákiai magyar könykiadás munkájából. Apának és lányának elemi érdeke volt, hogy Esterházy segítésével kapcsolatban lakatot tartsanak a szájukon. Esterházy Jánossal a szovjet gulágról nagy betegen hazatérve börtönöket cseréltettek. Megismertették vele Ulavát, Lipótvárt és Mírovot. Ez utóbbi helyről érkezett hosszú kínlódtatása után Mária asszonynak a távirat: „Értesítem, hogy a fivére J. E. 1957. III. 8-án hunyt el, a holttest el lesz hamvasztva, de nem lesz kiadva a családnak. Aláírás: Parancsnok.” A hatalom halála után is félt tőle. Temetését nem bízta a családra. Attól tartott, nagy tömeg rója le kegyeletét. Az urnát Prága egyik temetőjében rejtették el. Persze, semmit nem lehet hosszan titokban tartani. Csak kiderült, hogy Esterházy János hamvait a cseh főváros melyik temetőjében dugták el. Azóta évente búcsújáró hely... A Molnár Imre történész által gondosan összeállított könyv sokatmondó és tanulságos. Úgy peregnek lapjain az események, hogy a naplórészletek történései magukkal ragadják az olvasót. Az újlaki kastély és az újlakiak bemutatásától egészen a prágai temetőig bontakozik ki bennük gróf Esterházy János töretlen jelleme, emberi nagysága. A kegyelem életfogytig lehangoló drámaiságán túl azért is szomorú olvasmány, mert az európai uniós tagságot nyert Szlovákia sem akarja őt rehabilitálni. Attól fél, hogy vele együtt a csehszlovákiai, illetve szlovákiai magyarságot is fel kell mentenie a negyvenöt utáni kollektív háborús bűnösség koholt, igazságtalan és embertelen vádja alól. Ennek azonban előbb-utóbb be kell következnie, ha Szlovákia komolyan gondolja a gyűlöletet barátságra változtató szlovák-magyar megbékélést. A negyvenöt után történt magyarellenes intézkedéseket csak bölcs és belátó jóvátevéssel lehet felejtetni. Hogy ez bekövetkezzen, ahhoz újra kell gombolni a szlovák-magyar viszony kabátját. Feje tetejéről talpára kell állítani a dolgokat, s a teljes jogegyenlőség törvényes biztosításával, s számunkra a két legérzékenyebb területen (oktatás, kultúra ) autonómiával olyan jogegyenlőséget kell teremteni, hogy a szlovákiai magyar valóban otthon érezze magát az anyaországától elcsatolt szülőföldjén.
