Irodalmi Szemle, 2010

2010/5 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Száz Pál: Ovi (1) (elbeszélés)

88

Száz Pál

Ovi (1)

1

Megérkeztek végre. Itt kezdődött az ovi.

Magas kerítése volt, egészen magasra felnyúlt a betonalap, és igazán erőlködni kellett, ha az ember fel akart mászni - ott aztán megkapaszkodhatott a vasrácsokban. Csak vigyázni kellett, mert már pattogott le róla a festék, és tisztára befogta mindenki kezét - pirosra. És akkor úgy már ki lehetett nézni, bámulni holmi néniket, bácsikat - mentek erre-arra, és rámosolyogtak közben -, és az egész játszó ovi, a harsogó állatkert a háta mögé került. Hát hiába, az ember már csak így van ezzel, ha ovis - mert odakint tényleg olyan fura minden.

De most még senki nem volt kint, üres volt az udvar, csak délután jön ide ki mindenki, a kiszökésért pedig sarokba állítanak, és az olyan rossz, mert akkor semmit sem lehet csinálni, csak úgy állni, pedig olyan jó lenne megfordulni, ha mondják az ember nevét és hívják játszani. Szóval reggel még üres minden (- csak a nap rakja le a pázsitra a kerítés rácsát, és úgy esik mindenre, mintha szőnyeget gurítottak volna végig). De igazából mégsem, mert most olyan éles, durvás, nem olyan mézes, nyafkás (ni, ez rímelt is), mint amilyen szeptemberben van - amikor mindenki jön a nyárról, és egyszerre beszél —, mert még csak nyár eleje van, és a szünetig sokat kell aludni.

Ballagtak, fogta a nagymama kezét, talán magyarázott is neki, de a kövérkés, idős asszonyság fáradtnak látszott — pedig mindig tele van erővel és mozgással, mosolyogva ugrik át bárkit - és csak bólogatott. Betértek a kapu mellett nyíló ajtón. A nagy szárnyas vaskapu most zárva volt, és az azért kellett, hogy autóval is be lehessen menni - ha a bácsik visznek valamit a konyhára; de azt csak ritkán lehet látni, mert akkor ebéd előtt van, és mindenki bent játszik, és az egyiknek olyan vicces bajusza van.

(Beléptek, most már mindkét lábuk az ovi területén volt, belülről voltak a kerítésen, és hirtelen ez a kerítéses dolog bizarmak hatott. Nem szóltak, hisz az ember csak megy, bandukol lassan és elszántan egyre beljebb, a játékok, mesekönyvek, pöttyös labdák felé, előtte vastag út, kettészeli az udvart.) Fondorlatos kis út, tele gonosz kis kövecsekkel, amin jól elvágódhat az ember, ha összevissza nyarga- lászik. Mint a múltkor; jól megjárta. Felhasadt a térde tőlük, még vérzett is - de nem sírt, nem bizony, meg tudta állni, és erre határozottan büszke volt - mégsem lehet anyámasszonykatonája). A kicsi Gombolyag futott oda hozzá - aki még kisosztá- lyos, és mindig olyan arin lógatja az alsó ajkát, hogy szinte már a nyál is kicsurran belőle — és hozott neki rá gyógynövényt, olyan hideg és bolyhos tapintású lapule