Irodalmi Szemle, 2010
2010/5 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Hogya György: Tévelygéseim (3)
84 Hogya György kapitánnyal történt párbaj után - azt írja: „du Perron eddigre a francia kolónia minden egyes tagjával összeveszett, még a saját bátyjával is ”. Du Perron ugyanis az én meggyőződésem szerint is: változott. Míg az én életem a megélés megértés egyensúlyáról szól, az övé a változásról. Mind fizikailag, mind lelkileg eljutott valahonnan valahová, megjárta Indiát és megjárta Zarathusztra kálváriáját. Ám a megértés utáni átható vágy végül benne is legyőzi a cselekvés iránti vágyat, s aszkétaként fejezi be életét... Nem lehetett véletlen, hogy Párizsba való visz- szatérte után, egészen haláláig remete életet élt. (...) Pontosan meghatározni, hogy du Perronnal kapcsolatban mit is akarok, olybá tűnhet, mintha egy olyan ponthoz kötném magam, amelynek kiterjedését nem ismerem. A pontról viszont tudom, hogy a régi mezopotámiaiak ezt a szimbólumot választották a Teremtő végtelenségének érzékeltetésére, mert a pontnak nincsen szélessége, hossza, vastagsága, mégis magába foglalja, hasonlóképpen, mint minden atom, a pontoknak, univerzumoknak egy végtelen csekély számát. Du Perron álmokat fordított; Zarathusztra tanainak továbbálmodott változatait kapta kézhez. Élete levethetetlen, örök bánata és kikezdhetetlen örömforrása maradt, hogy saját álmát a mások elkeseredett, elferdített, kifordított álmaiból kellett kihámoznia. És mégis. Eme látszólagos sikertelenség ellenére is egy pillanatra szeretnék du Perron lenni, amikor kalandokat él át az indiai dzsungelben, és szeretnék du Perron lenni, mikor néhány frankból hindu aszkétaként sanyargatja magát Párizsban. És szeretnék én magam is lenni, ha lehetnék én magam, de ez éppoly lehetetlennek tűnik, mint du Perronnak lenni. (...) Miféle gondolkodás az, amely megtagadtatja velem egykori önmagamat is? Ekkor még mindig csak Zsolnánál jártunk. (Érdekes, miképp válik egy-egy név, város vagy tárgy jelképpé: Zsolna a jekatyerinburgi póznával egyenrangú saját póznát produkált; egy ostoba és hitvány becsvágyó alak lelki — sokak számára láthatatlan — póznáját, amelyet látnom sem kell, hogy érezzem, és megvetést érezzék iránta...) Itt már délnek fordul a vonat. Fel kell azonban fednem, pontosítanom kell, mi az, ami engem Zarathusztrához köt, s miért foglalkozom vele, pontosabban du Perron ürügyén a zarathusztrai tanokkal. Csak a múltba tekinthetünk vissza bizonyossággal, ha elég okosak vagyunk. A lényeg, hogy először önmagunkba nézzünk, aztán múltunkra emeljük tekintetünket.
