Irodalmi Szemle, 2010
2010/5 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Hogya György: Tévelygéseim (3)
80 Hogya György fizetés, szintén lehet kapni egy dollárért ebédet. Üzemit. Már akinek van munkája és egy dollárja. De gondolom, a hölgynek ez nem annyira egzotikus.) Ha rászánnám magam, hogy szóba álljak ezzel a vallásos asszonnyal, csak olyan fogalmakkal értethetném meg magam vele, amelyek vagy túl általánosak, vagy túl konkrétak, ugyanakkor számára érthetőek. Mindezeket figyelembe véve is, beszélgetésünkben csak oda jutnánk, hogy vagy kiugrottnak tartana, vagy pogánynak, esetleg, ha tetszöleg szólnék, „gyenge” kereszténynek. Minden játékos vagy más ártatlannak tűnő gondolatot, amely nem felel meg elvárásainak, hitére mért támadásnak fogná fel. Ugyanakkor éppannyira képtelen lenne követni engem, mint akár saját vallásának történetét a kezdetekig. Valószínűleg vajmi keveset tud arról - és valószínűleg el sem hinné -, hogy Jézus születését a háromkirályok Zarathusztra első fia születéseként értelmezték, hiszen az ő vallásuk, mondájuk alapján ekkorra várták Zarathusztra halála után megszületendő első fia születését. Éppúgy keveset tudhat az első eretnekekről, az albigensek, katarok, bogumilok, kudugerek, patarénusok, paulikánusok, fundaiták, publikánu- sok, runkelerek kálváriájáról, akiket hitük - és részben tudatlanságuk - emésztett el, valamint mit sem tudhat a teodiceával foglalkozó könyvtárnyi irodalom érveiről és ellenérveiről. Boldog elégedettséggel hisz, és ennyivel be is éri. Éppen ezért vagyok képtelen vele kommunikálni, mert maga a nyelv, amelyet bír, és a belső világa hiányos. Az ő hite nem más, mint a pára letelepedése a hideg üvegre. Nehezen értetem meg magam azokkal, akik nem értik a nyelvet, amelyet használok — amelyet egyébként minden hasonszőrű személy megért -, mivel nem tartalmaz olyan számukra érthető szimbólumokat, amelyekkel közös nevezőre juthatnánk. Azok a szavak és szimbólumok, amelyek oly közel állnak hozzám, ritkák és értékesek, mint a régi tekercsekre írt gondolatok. Belátom, hogy néha idegennek fogom fel azt is, ami pedig igenis részem, vagy nagyon közeli hozzám. (...) Úgy látom, sok újat tanulhatok az utazótól is, aki elmondása szerint egész életében utazott, s miközben volt fafaragó a mongol határnál, kosárlabdaedző és dokkmunkás Vlagyivosztokban, dolgozott halfeldolgozó gyárban a Kuril- szigeteken, minden bizonnyal többet látott és tapasztalt, mint más. Évente egyszer tisztítja a testét, és elfogyaszt egy kobrát (különösen a kobra epéjét, amely a legerősebb gyógyszer: eltünteti a daganatokat és a káros dolgokat — állítja ő). Nekem nincs sem pénzem, sem módom kobraepe beszerzésére, örülök, ha zöld teára futja, de gyomorbajomon az sem segít. Ám az is bizonyos, hogy az utazó személyét éppoly idegenkedés fogadja ebben a kis fülkében, mint az enyémet fogadná, ha megszólalnék. Az utazó sem „közülük való”, nem átlagember, és nem mindenki teheti meg, hogy évekig „naplopóként” csavarogjon, fittyet hányjon a családjára és az adóhivatalra. Igen, ez az átlagos emberi hozzáállás, emberi érvelés, ami nyilván nem nélkülöz bizonyos sértettséget, értetlenséget és néha bizony holmi tunyaság önigazolását is jelenti.
