Irodalmi Szemle, 2010
2010/5 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Mizser Attila: Nyelv, járás, ártalom (Szalay Zoltán prózájáról)
KÖNYVRŐL KÖNYVRE 75 (Madách-Posonium, 2007) megelőzte időrendileg a novelláskötetet, úgy is fogalmazhatunk, hogy a szerző ártatlanságát nem az azonos című kötettel veszítette el. Az első megszólalás(oka)t pedig elismerés követi: Szalay Zoltán a Katedra folyóirat novellapályázatának első díjazottja, 2007-ben pedig megkapja a Posonium elsőkötetes szerzői díját. írásait neves lapok közük, többek között az Irodalmi Szemle, a Kalligram és a Magyar Napló. Szalay Zoltán írásmüvészetének sajátosságai kibonthatóak, meghatározhatóak a 2007-es könyv címéhez kapcsolódó konnotációk alapján. A nyelvjárás kifejezés Szalay mindkét kötetében egészen meglepő perspektívákkal hozható a szavak, illetve a szövegek szintjén helyzetbe: nála a nyelvjárás nem pusztán mint egy területi alapú nyelvváltozat definiálódik, itt az areális nyelvi színterek sokkal inkább egyfajta megélt, megírt alkalmazásáról van szó, a nyelv terepének szemléletes/szemléltető bejárásáról, be- barangolásásáról. A Szalay-prózának sajátja a nyelvi regiszterek átlépése, a nyelvi fragmentumok sok „bóklászást”, a nyelvállapotok aprólékos feltárását igénylő összegyűjtése, és az így szerzett nyelvi lom leleményes újraöntése, remixelése. Kiváló érzékkel zár és nyit meg szövegtereket, tudja, ismeri a távolság értékét: a Szalay- szövegbe való belépés és kilépés rendszerint ezt a tapasztalatot jelzi olvasója számára, a szerző ugyanis mestere a remek kezdő és záró mondatok alkalmazásának (pl. „Aznap történt, hogy nem tudtam eldönteni, szerelmes vagyok-e a pincémőbe, vagy csak az időjárás-változás miatt érzem ilyen furcsán magam.” Vagy: „kövér csend töltötte be a vastag falak közötti nagy teret, méltóságteljes, úrhatnám csend, a templom legállandóbb, leggyakoribb törzsvendége”). Itt is a nyelv bejárásának nagyszerű ismerete munkálkodik, ugyanakkor bizonyos szövegek felépítésében kisebb hangsúlyt szentel ennek a dramaturgiának, amely véleményem szerint sokat „visszavon” a próza erejéből, hatásából. A cselekmények helyszíne jól felismerhetően a Csallóköz, Szalay a tulajdonképpeni csallóközi létmódot, életformát (ha van) képes egy eddig ismeretlen szűrőn keresztül bemutatni. A helyszínek konkrét említése nélkül is jól érezhető, hogy valamiképp minden elem, történet, párhuzam innen indul, invokálódik, táplálkozik, és egészen egyedi módon lesz megfogalmazva. Nóvum számomra a humor olyan természetes jelenléte is, amely nem visszatetsző, nem öngerjesztő, hanem sokkal inkább autentikusnak hat, és egy, a kortársi megszólalásokhoz kevéssé kapcsolható, megszakadt hagyomány újraértésének, folytatásának tekinthető. Szalay Zoltán szövegeire talán a metabolé retorikai gondolatalakzata jellemző a leginkább, azaz olyan nyelvi megoldások, szövegszervező stratégiák karakterizálják, amelyek a szöveg nyelvi anyagában változtatást, fordulatot jelentenek. A metabolé Szalaynál minden nyelvi szinten, a szókapcsolatokban, a szintaktikában, a stílusban, a ritmusban és a cselekményben egyaránt jelentkezik, és ennek az írástechnikának a kifinomult alkalmazása a sajátja mind az Ártatlanság, mind pedig a Nyelvjárás című köteteknek. Szalay Zoltán újabb írásai azonban a fentebb említett prózapoétikai eljárásokat, ha nem is törlik el, de legalábbis karakteresen módosítva alkalmazzák. Az újabb szövegeire, elbeszéléseire (többek között a rövidesen megjelenő kéziratbéliekre főleg) a fokozottabb rétegzettség jellemző, a cselekmény szempontjából ez árnyaltabb szer
