Irodalmi Szemle, 2010
2010/5 - Kulcsár Ferenc versei(Episztola a versírásról egy barátomnak, Isten elől elrejted orcád, Ezerkilencszázhatvankilenc csúf nyarán, Isten ezer mosolyával mosolygó világom)
2 Kulcsár Ferenc versei Láthatod, barátom, fecsegő vagyok. Megesküdtem, pedig: örök csend a vers. Mélyebb, mint az idő kútja. Lélek vezérli. Lélek az útja. Szép verset írni egyszerű: Megyek az erdei ösvényen át, keresve az örök hazát - szívemben kísértő öldököl, lelkemben Isten tündököl, s csipkebokor lángol körben, bennem, a mélyemben, százezermillió évemben. A versírásról ezt akartam neked elmondani, barátom, s bár szószátyár voltam, belátom: ember vagyok - az angyalok érettem járnak mind gyalog. S ha szóra nyílok? Világok nyílnak! Egzengések, hegyomlások, vadak verset írnak. Isten elől elrejtetted orcád Emlékszel, huszadik század? Nyomta a bordámat két hatalmas vállad, s kavicsokkal tömted tele panaszoló számat. Letörted Isten legszebb ágát, elraboltad anyát, a drágát, begyürted őt a hideg égbe, a közömbös, örök fénybe. Emlékszel, huszadik század? Koncként dobtad ebek elé