Irodalmi Szemle, 2010
2010/1 - Pomogáts Béla: Számvetés és számadás (Emlékbeszéd Fábry Zoltán első köztéri mellszobrának megkoszorúzása alkalmából)
3 Pomogáts Béla Számvetés és számadás (Emlékbeszéd Fahr у Zoliéin első köztéri mellszobrának megkoszorúzéisa alkalmából) Hosszú esztendők óta zarándokolok, beszélek, koszorúzok itt: Fábry Zoltán emléktáblájánál, mindig a tél beálltával, és mindig eltűnődöm azon, vajon a mögöttünk álló esztendő mit hozott nekünk és mit vett el tőlünk. Miként engedett utat Fábry Zoltán igazságainak, vagy miként akadályozta ezek érvényesülését. Fábry Zoltánra emlékezve a számvetés és a számadás önkéntes kötelezettség, hiszen nem állhatunk meg ez előtt az emlékmű előtt, ha elmulasztjuk felállítani tapasztalataink mérlegét. Szembe kell néznünk azzal a helyzettel, amelybe kerültünk - csak így nézhetünk szembe Fábryval. Van bennem nem kevés keserűség amiatt, hogy ez a számvetés évről évre kiábrándítóbb. Egy évtizede, amikor ugyanitt gyülekeztünk, a nyugtalanító tapasztalatok ellenére is igyekeztünk bízni abban, hogy Fábry Zoltán igazságai lassan teret fognak nyerni, és a szlovák politikai vezetőség is felfigyel rájuk, hiszen ezek az igazságok a szlovák nép javát is szolgálhatják, már ha megfontolja őket valaki. Egy esztendeje megfogyatkoztak reményeink, hiszen akkor már tudni lehetett, hogy a Pozsonyban berendezkedett kormányzat aligha kíván figyelni Fábry Zoltán igazságaira. Most pedig úgy kell gyülekeznünk ezen a helyen: az emlékmű előtt, hogy be kell számolnunk Fábry Zoltánnak a szlovákiai nyelvtörvényről, ennek máris tapasztalható és még várható következményeiről. Még nem tartunk ott, és bizonyos vagyok abban, nem is fogunk ott tartani, hogy átéljük azokat a csalódásokat és kétségeket, amelyek Fábry Zoltánt kínozták meg oly kíméletlenül a második világháború után - ezekről tett drámai tanúvallomást A vádlott megszólal megrendítő helyzetjelentésében és perbeszédében, amely perbeszéd nemcsak mellettünk: magyarok mellett foglalt állást, hanem az igazság és a jog uralma mellett, tehát a demokratikus értékrend legfontosabb posztulátuma- inak védelmében. „A legyőzöttek csoportjába tartozom újra - kiáltotta stószi magányában a nagyvilág arcába Fábry: - magyar vagyok. A legmélyebb megalázottság fokáról, nyelvfosztottan, szóbénítottan kiáltok hozzátok, szabad emberek, írók és írástudók, kiknek némasága már feloldódott. A mélyből - de profundis - a legmagasabb fórumhoz apellálok: a szellem szabad embereihez. Egyetlenegy ember egy gettózott kisebbség, egy elnémított nyelv nevében, minden törvényes vagy különleges megbízatás nélkül, szobám négy falából kiindulva a magam bőrére és felelős