Irodalmi Szemle, 2010
2010/4 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Kulcsár Ferenc: Elet és világosság (Erdélyi Géza Halk és szelíd hang c. kötetéről)
86 KÖNYVRŐL KÖNYVRE kapcsolata az igazzal, a jóval, a léttel, azaz Istennel. Az Isten Lélek és Igazság. Ö a létezők léte, aki közelebb van hozzánk, mint mi önmagunkhoz. Igen, rá kellett ébrednem, hogy az ember élete Isten, s az ember szívének helye is isten — így a szív eleve elrendelt módon tud az örök szeretetről és a benne lelhető örök boldogságról. Ahogyan Szent Ágoston fogalmaz: „Aki tud az igazságról, az Istenről tud, a vál- tozhatatlan fényről, és aki tud a változhatatlan fényről, az tud az örökkévalóságról. A szeretet tud róla.” A megvilágosodás eseménye Isten párbeszéde az emberrel, Isten és az ember szabadságának színtere, a transzcendencia és az emberi történelem együttes megvalósulása. Igen, szükségünk van erre a megvilágosodásra, vagy ahogy Jézus mondja, az újjászületésre, hiszen Isten elválasztotta a sötétséget a világosságtól, hogy a börtönből kijuthassunk a szabadságba, s ezáltal Isten egyetemes, tökéletes és örök törvénye vegyen lakozást a szívünkben, magunkra öltve azt a gyönyörűséges igát és könnyű terhet, mely élővé teszi szívünkben a kőtáblára holt betűkkel írt törvényeket, s az Istennel való szövetség által megélhetjük a tökéletes szabadság törvényét. Jeleztem már, az alább sorjázó gondolatokat a Halk és szelíd hang olvasása szülte, s nagyon is fontosnak tartom elmondani őket. Hogy miért, az majd a könyv méltatásának a végén lesz nyilvánvalóvá. Erdélyi Géza könyvéből is kiviláglik, hogy a halmozott próbatétel, a veszen- dőség korát éljük, a világháborúk, éhínségek, globális bűnök és globális betegségek korát, mintha az ember elfeledte volna, miféle okból létezik, benépesítve a világot, és miért van a világ. Vagy ha úgy gondolja, hogy tudja, tévesen tudja, mert sem az esze, sem a történelme nem lehet biztos támaszték. Márpedig legtöbbször az eszéhez vagy a történelméhez csatlakozik, mindenesetre egy viszonylagossághoz. Holott a viszonylagos érték: kétséges érték - állapítja meg Török Endre. A technikai civilizáció, amelyet az ember kifejlesztett, a kétséges értékek civilizációja, az észbe és a történelembe vetett bizalomé, miközben, persze, a roppant ismereteké is. De az ismeretek hatalmas arányaiban rejlik éppen a csábítás, annak a képzete, hogy az ember előtt végül is, az időben, nincs akadály. E világnak a bölcsessége, a filozófia kimutatja ugyan a tudományok megismerőképességének korlátáit és határait, ám Isten üdvözítő tettét e világ bölcsessége, a filozófia már nem fogadja el, mert ahhoz el kellene fogadnia Isten Igéjét, új szemet és új fület kapva ajándékba, hogy Isten e jelét meglássa és szavát meghallja, ne pedig arra a képtelen feladatra vállalkozzon, hogy a tudat saját erejéből alakítsa át a tudatot. Akár akarja, akár nem, az ember folyvást ütközésbe kerül vélt öntörvényűségével. Hiába talál ki elméletet attól az elgondolástól vezetve, hogy az esze által, mondjuk, kollektív boldogságban részesülhet, ez az ész ismét és ismét csődöt mond. A civilizált ész gőgjével szemben a léleknek tudomásul kell vennie azt az elemi tapasztalatot, hogy az élet, amelyben az ember hurcolja magát, elrontott, méltatlan, jószerivel beteg élet. Az élet méltatlanságát azonban nem lehet jóváhagyni, mert az egyet jelent a megsemmisüléssel. A tények szétszórtságából az ismeretek sokasága fölé, egy
