Irodalmi Szemle, 2010
2010/4 - TANULMÁNY - Aich Péter: Cilike (novella)
Ciliké 73 olyan egyszerű, ehhez az akkori szabályok és szokások ismeretére volt szükség, konzultációkra, tanulmányozásra meg egy kis gyakorlásra, nemde, ahogy az énektanár mondta, ha ezt valahogy össze akarjuk hozni, milyen is volt eredetileg, vagyis képezni kéne a hangot, ezt csak veled lehet megoldani, hiszen izé, ezek a mai énekesek pedig, szóval ilyenre ma nem vállalkozik senki, s összehozta neves szakemberekkel. Ciliké újra énekelni tanult, persze csak azért, hogy ezt az operarekonstrukciót összehozzák, visszanézni, ó, dehogy, alapjában véve elméleti dolog ez, szó sincs éneklésről, nem bizony. Kiderült viszont, hogy a néhány évi szünet kimondottan jót tett hangszálainak, megértek, mint a nemes folyékony gyümölcs, s a lassú nekifutás a biztos fejlődés alapja lett. Egy-egy elméleti megakadás néha több hónapnyi körültekintő, kitartó gyakorlást igényelt, míg úgy- ahogy sikerült megoldani a dolgokat, s így ment ez jó ideig, zongorával korrepetálva, míg aztán fölmerült, hogy hát szép, szép, de az igazi hangzáshoz zenekar kéne, csak úgy lehetne visszaadni azt, amit azok a régi muzsikusok elképzeltek. Ciliké annyira belebonyolódott e problémakörbe, hogy másra már nem is maradt ideje. A könyvtárba elsőnek érkezett, s utolsónak dobták ki onnan. Aprólékosan végigtanulmányozta a szöveget és összevetette a zenével, mert gyakorolni is kellett, az elméletet a gyakorlatba plántálni, miközben olyan mélységeket fedezett föl, amihez másnak egy emberöltőnyi idő kell, szeretet, gyűlölet, együttérzés, önzés, gyengédség és torz kegyetlenség, mindent megélt és átélt, miközben a könyvek s kották fölött ült. Elméletileg, persze, de lelkében mindez hatalmas hullámot vetett, elemi szél süvöltött és összetépte a vitorlát, Ciliké megrendültén bámult az örvénybe, orcáján dús csöppek jelentek meg, csak úgy eleredtek, s peregtek, vízesés szivárványába a patak. Miért sírsz, kérdezte a fiatal titán, aki történetesen éppen mellette ült a könyvtárban, mert megijedt, hogy még el talál ájulni és rádől, mi baja történhetett ennek a formátlan vén csajnak, mármint az ő szemében volt vén, hiszen Ciliké végzős főiskolás volt, ő pedig éppen az érettségire készült. Nem sírok, mondta Ciliké, s letörülte könnyeit, miközben az ifjú titán tekintete Ciliké mellére siklott, nem rossz, gondolta, s elmélázott azon, vajon valóban olyan feszes a melle, vagy csak a melltartója olyan kemény, egy szót sem kapiskált abból, amit Ciliké magyarázatként mondott. Értem, mondta a legényke, de miért hatott ez ennyire meg. Ezt Ciliké sem tudta, lélektannal nem foglalkozott, csak ezekkel az operákkal, s akikkel ezen dolgozott, azok mind szakmai szempontból közelítették meg, ő csak annyit vett észre, hogy valami megdobogtatja a szívét, vagyis hát tudta, hogy mi az, de nem tudta, hogy miért. Beleremegett a lelke, ismeretlen, drámai hullámok voltak ezek, viharok és váratlan szélcsendek, amelyeket sosem volt ideje végiggondolni, pedig nyilván azt is kellene, gyanította, föltárni a mélységek rugóit. Sejtette, igen, több jel utalt erre, hogy ez valamiképpen összefügg a szívével, bár ezzel nem sok tapasztalata volt, meg furcsa módon a szexualitással meg miegymással is összefügg, bizonyára, amit már végképp nem értett, bár ö volt a nagy seggű énekesnő, ez a kombináció az utóbbi időben merült föl, tehát valamiképpen
