Irodalmi Szemle, 2010
2010/4 - TANULMÁNY - Jakab István: A jelzős szerkezetek összevonásának törvényszerűségei
52 Jakab István birtokjelölő szerepet („A birtokjel a birtokost kifejező szóhoz járul, és a birtokra mutat rá” - 1974, negyedik kiadás). Talán nem véletlen, hogy a nyelvtanok a birtokjelnek nem az elsődleges szerepét emelik ki. Ebben nyilván ludasak az állítmányi helyzetű birtokjeles szavak is. A legtöbb nyelvtanban ugyanis elsősorban ilyenek szerepelnek példaként. Pl. A könyv a barátomé mondatban valóban úgy érezzük, az -éjeinek az a szerepe, hogy jelezze: mint birtokoshoz a barátomhoz tartozik a könyv mint birtok. A birtok a- zonban olyan beszédelőzményből érthető oda, hogy benne szerepel a vizsgált mondatban alanyként. A jel így tartalmilag szinte üresnek tűnik fel, s a látszat szerint azt a szerepet tölti be, hogy a megnevezett birtokot (könyvet) a birtokoshoz (barátomhoz) kapcsolja. De vajon nem „érzéki csalódás” ez? Nem az egész mondatban kifejezett ítéletet minősítjük a birtokjel szerepének? Talán ebben az esetben sem állíthatjuk, hogy e jelnek a szerepe a birtoknak és a birtokosnak az összekapcsolására korlátozódik. Esetleg csak elhalványul az odaértett jelentése a konkrét szóval {könyv^) jelölt alanyé mellett. Hiszen az állítmányi helyzetű birtokos jelzős szerkezet is összevonható. S itt éppen ez történt. Sőt erre jó okunk is volt, mert a birtokot megnevező szó benne szerepel az adott mondatban, csak éppen nem birtokos jelző birtokszavaként. De ez nem jelenti azt, hogy pl. nyomósítás esetén ne jelenhetne meg állítmányi szerepben is a birtokszó: A könyv a barátom könyve. Ha meg nem állítmányi szerepben áll a birtokjeles szó, hanem más mondatrészi funkciót tölt be, eszünkbe sem jut, hogy kétségbe vonjuk a birtokjelnek a birtokszót helyettesítő szerepét. Pl. A házé ('a ház teteje') összeomlott (alany); Az iskoláét ('az iskola költségvetését') csökkentették (tárgy); A barátjáéra ('a barátja segítségére') számít (határozó). Sőt akkor sem, ha állítmányi szerepben áll, de nem konkrét birtokot megnevező szóként fordul elő a mondatban, hanem esetleg csak névmás formájában: Ez a barátomé ('a barátom könyve'). Ilyenkor a beszédhelyzet lehet segítségünkre. Szabályjavaslatomba a birtokjelnek mindkét szerepét belefoglaltam ugyan, de első helyre a birtokkifejező, birtokszót helyettesítő funkcióját tettem. Egyik meghatározás a valóságot veszi alapul, tehát konkrétabb, a másik a nyelvtani helyzetet, vagyis elvontabb. íme: Az -é birtokjel egy főnévi értelmű szóhoz járulva, e szótőben megnevezett személynek vagy dolognak a beszédelőzmény vagy a beszédhelyzet folytán odaértett birtokát fejezi ki, s ezáltal arra is rámutat, hogy a szótőben megnevezett személy vagy dolog az odaértett birtoknak birtokosa. Az -é birtokjel a birtokost megjelölő szóhoz járulva, a beszédelőzmény vagy a beszédhelyzet folytán odaértett birtokszó jelentését kapcsolja szorosan a szótőéhez, így a birtokost megnevező szót - mint szóelem - birtokot kifejezővé is teszi. Cikkem meglepetést keltett annak idején. Némely tankönyvszerző ugyanis
