Irodalmi Szemle, 2010
2010/4 - Kulcsár Ferenc: Hazáról, nacionalizmusról, kultúráról
19 Kulcsár Ferenc Hazáról, nacionalizmusról, kultúráról Az elmúlt évek és hónapok történései arra ösztönöznek, hogy ismét visszatérjek a bársonyos forradalom utáni hónapokban, években született jegyzeteimhez, s kifejtsem, mit is gondolok nacionalizmusról, intoleranciáról, elvakultságról, szol- galelkűségről, illetve kultúráról, szabadságról, hazáról. Ki lehet-e mondani a hazát? És ha igen, melyiket? Azt-e, amely bennünk lüktet, avagy azt, amely kívülünk lélegzik, a magasban? Esetleg egy továbbit, amely beburkol, mint magzatot az anyaméh, s amelyet vajúdás és vérverejték árán napvilágra hoz a képzelet - egyénenként más és más módon? Nem is olyan régen kétségbeesetten próbáltam megvallani magamnak, mi a haza. Kétségbeesetten, két okból; egyrészt, mert nem engedett magához, vagyis minden emberi és etikai jóra visszautasító és süket maradt, másrészt szükségét éreztem egyfajta oltalomnak, egy olyan Létezőnek, akinek a keblére sírva ráborulhatok, s akinek nem kell percenként megköszönnöm, hogy levegőt vehetek. S ez a megtalált haza - Kosztolányival szólva, életem legnagyobb eseménye - az anyanyelvem: a teremtés és teremtődés láthatatlan, ám mindenütt jelenlévő vérvonala- a kötelék Anyához, Léthez, Istenhez. Ki ne tudná? Önnön létének legmélyén mindig és mindenki tudja: a haza - szabadság. Az a hely, ahol az egyetemes emberi szabadon elgondolható, kimondható és megvalósítható. Mert a szabadság a lélek természete. Az a kimeríthetetlen ihlet, amely teret nyit az élet növekedésének, jövőt ad, eljövőt: az Élet szellemének megfelelően végtelen lehetőséget. Mire? MINDENRE. íme, a megtalált és megtisztított Szó: itt áll előttünk, lehántva róla dogma, tabu, eszme, sárba húzó anyag és szolgaság - ragyog, mint a megvilágosító Abszolútom tudatunk és létünk mélyén. S fényében milyen pontosan látható az Ember, a halottak millióinak hídján álló Örök Ember, a világegyetem szívében álló E- gyetemes Ember, aki mégis és mindenek dacára felismeri, hogy ő a történelem, akinek kezdete, iránya és célja van! S ez a felismerés: MINDEN. Igen, mert általa etikai világosság járja át belső és külső világunkat; valamiféle ontológiai Jó frissítő szellőjébe kerülünk, s látókká leszünk: megérezzük, hogy
