Irodalmi Szemle, 2010
2010/4 - Grendel Lajos: Négy hét az élet...(Regényrészlet)
12 Grendel Lajos Négy hét az élet... (Regényrészlet) „Neked sosem voltak álmaid?” - kérdezte egyszer Dani, sok évvel a forradalom után, amely nemcsak a megváltoztathatatlannak hitt régi világot forgatta föl fenekestül, hanem a magánéletüket is. Ez utóbbit nem közvetlenül és azonnal, hanem lassan, alattomosan és láthatatlanul, ahogy az ember testébe fészkelődött vírus kezd el szaporodni és terjeszkedni a testnedvekkel. Újév hajnalán tette föl a kérdését Dani. Ha nem is volt részeg, meglehetősen kapatos volt. Hugó persze nyomban lesajnálta Sanyit. „Aki utódokat nemz, készüljön fel rá, hogy egy napon mindent számon kémek rajta. Azt is, amit nem tett meg, holott meg kellett volna tennie.” Dani kérdése mögött talán mégsem számonkérés munkált, mert az inkább kijelentő s nem kérdő mondat formájában hangzott el, puszta megállapításként, és készen tálalta a nyilvánvaló választ is, hogy nem, neked sosem voltak álmaid, neked legföljebb céljaid lehettek, de azok is mindig rövid távúak és kisszerűek. Másfelől Dani így hozta a tudomására, hogy neki igenis, ha talán nevetséges dolog is, vannak álmai, amelyekről ő, az apja, mit sem tudhat. Kettesben ücsörögtek a mosatlan edényekkel, tányérokkal és poharakkal megrakott konyhaasztalnál. Kati rögtön ágyba bújt, amint a duhaj szomszédok, akikkel együtt virrasztották át az újévbe forduló éjszakát, hazatántorogtak végre, Krisztina pedig bulizott még. Az első pillanatban Sanyi örült is, hogy Dani nem hozta magával a furcsa barátait, s hogy korábban hazajött, mint várta. Dani, mindamellett, hogy nem hazudott és csak ritkán alakoskodott (s akkor is mintegy erőszakot téve magán), az őszinteségi rohamoktól is tartózkodott; pedig ehhez a Dani korú, testben már érett, szellemileg azonban még cseppfolyós ifjúságnak nagy hajlandósága van. Sanyi sosem merte hangosan kimondani, amit gondolt erről. Hogy az őszinteség egy bizonyos életkoron túl luxus és kockázatokkal jár. „Persze hogy voltak álmaim”, vallotta be kis tűnődés után, de nem valami nagy meggyőződéssel, s ez nem kerülte el Dani figyelmét. „Na és hová tetted őket?” — kérdezte, most már támadó éllel, s ebből ő megértette, hogy bármit felelne is, azzal csak olajat öntene a tűzre. „Lefekszem” - mondta. Dani azonban nem hagyta egykönnyen lerázni magát. „Még nem feleltél a kérdésemre!” Sanyi azonban becsapta előtte a hálószoba ajtaját, mintha ezzel a múltjára vonatkozó minden kellemetlen kérdést egyszer s mindenkorra lezártnak tekintene. Dani nem akart, vagy nem mert utánamenni. De lehet, hogy csak az anyja álmát akarta kímélni.
