Irodalmi Szemle, 2010
2010/4 - Gyüre Lajos versei (Rekviem, Az út, Koszorú)
10 bezárult minden ajtó, ablak, főzz teát, buzog a szamovár. Ropog a csontod, reszket kezed, szemed körül nő a szarkaláb, és törik, szakad az erezet. Az álmok messze elkerülnek, s bár nincs harc, véres tülekedés, csak a szó, a szó kemény ütleg... Csosszan a láb, a táncos rég volt, emlék már csupán, ha felragyog, mint zivatar után az égbolt. Koszom Összeborulva mázsás terhek alatt míg a szív a tüdő is bírja erővel tartja a váll a gerinc vagy bévül a lélek így egymásba fonódva éveken által ikrek módján élve összeborulva forrva - teremtve isteni lázban égve újra meg újra várni a múló percet a szem bogarában villanó tűzcsóvák fellobogását test melegét ha kigyullad napra kiszabva tölgyek lángja se tartja jobban a tűz parazsát éltetve alkonyi fénnyel el- beborítva él a csoda ó hány számolatlan bősz zivatarban állt a tűzhely ám ki ügyelte te voltál kedvesem így hát téged illet ez ének érdem és a babér hisz minden tetted őrzi a ház melegét a tűz parazsát így véded a zajló kinti világgal szemben. Hadd fonjak most tündöklő koszorút messzire zengő szép ditirambusokból tenném homlokodra és amíg élek látnám hogy viseled majd akkor néhai voltom után és mondod-e felpanaszolva Gyürc Lajos versei
