Irodalmi Szemle, 2010
2010/4 - A forradalmakról és a lélekről... (Szemet Edit beszélgetése Tőzsér Árpáddal.)
6 A forradalmakról és a lélekről... adom a hőst itt, játszom a sorssal szembeköpősdit. Mivel én véletlenül éppen október 6-án születtem, elkezdtem a vers írását már jóval a forradalom kitörése előtt, de az idő, a történelem forradalmi verset csinált belőle. Ahogy a forradalom menete változott, úgy változott a versem érzelmi skálája is. Végül is két évig írtam a verset, azóta sem dolgoztam annyit egy versen, mint ezen. De talán valóban sikerült benne valamit megérzékítenem abból a megbolydult és bonyolult korból, amely minket, az én nemzedékemet anno, nagyon régen a világba és a költészetbe indította. Sőt, most, több mint ötven év elteltével, úgy látom, nemcsak a mi ötvenhatunknak állítottam benne szerény emléket, hanem kicsit talán még 1848-nak is, egyszóval a forradalmainknak általában. Mindenesetre a már említett Koncsol László azt is leírta a versről, hogy három szólama és három sarka van, mint a Marseillaise-nek: Szabadság, Egyenlőség, Testvériség. * Váltsunk személyesebb és kedélyesebb hangra: Babitsról annak idején Karinthy azt írta: „ Néhány nappal születése előtt rávette édesanyját, hogy utazzék Szekszárdra, nehogy a »Szekszárdon Születtem, Színésznőt Szerettem« című leendő versében az alliterációt elrontsák”. Hogyan s miért születik valaki október 6-án, történelmünknek ezen a komor napján? Nem azért véletlenül, hogy aztán az első verskötetének azt a címet adhassa, hogy Mogorva csillag? — A kérdés szellemes és találó. Valóban ilyennek vagy olyannak születünk, s az ilyenségünkhöz vagy olyanságunkhoz szerepeket keresünk. Az igazi kérdés persze az, hogy ki az, aki keres. Az olvasó mondjuk csak a mogorvaságát látja a kereső én-nek, de ki az az én? A születés és halál örök kérdései mellett ez a „ki az az én?” a harmadik nagy kérdése a költészetnek. S ezeket a kérdéseket a társadalmi szerepek, s egyáltalán az alakuló és múlandó társadalmak, s bennük akár a forradalmak is csak motiválják, de meg nem változtatják. Bár isten tudja! Csehy Zoltán, aki egykor szintén tanítványom volt az egyetemen, s azóta már jeles költő és nagy tudású irodalomtörténész, hetvenedik születésnapomon azzal köszöntött, hogy hosszú élet- utam és irodalmi pályám a mosolytalanságtól a mosolyig vezet. Ha ez valóban így van, akkor ez a változás létezésem mélyrétegeinek az átrendeződését jelzi, s akkor elmondhatom, hogy megérte élni. * * Eddig sorrendben az utolsó verskötetének, a nemrég megjelent Csatavirág c. gyűjteménynek az egykori Mogorva csillaggal szemben már a címe is változást jelez. Hogyan lehetne ezt a változást fogalmilag megragadni, azaz nem metaforában kifejezni, mint ahogy azt Csehy Zoltán tette? Érthetőbben: mi egy világháborút, forradalmakat és számos társadalmi és irodalmi szerepet befogó hosszú életnek a tanulsága, ha van ilyen?- Minden életnek van tanulsága. Az én életem tanulságának a megfogal-
