Irodalmi Szemle, 2010
2010/3 - MARGÓ - Csicsay Alajos: A lázadó ember zárolt kézirata
92 Csicsay Alajos Persze volt Szovjetoroszországban egy rövid életű kísérleti korszak, ami eleve bukásra volt ítélve, de azért megpróbálkoztak vele. Nagy Lajos figyelmét ez sem kerülte el. „A NÉP kényszerű engedmény volt a magánvállalkozásnak, a magánkereskedelemnek. A termelés emelkedett, elrejtett készletek kerültek elő, s mindez egyszeriben virágzó életet eredményezett. Az üzletek megteltek remek árukkal, a parasztok buzgón dolgoztak, az egész lakosság táplálkozása megjavult. (...) A moszkvai élet világvárosias lett, a szó rossz értelmében is. Volt tőzsdejáték, kártya, ügynökölés, kereskedői haszon, kamat, csempészés, valutaspekuláció, prostitúció. Némely fezőr milliomossá vált. Minderre persze előre lehetett számítani, amikor Lenin a NEP-et életbe léptette, cselekedete olyan óriási megütközést keltett a kommunisták között, hogy sokan sírtak, sokan átkozódtak, sokan kiléptek a kommunista pártból, nem akarván aktív részeseivé válni a szerintük retrográd folyamatnak. Nem is tudta volna a radikális változtatást senki más megcsinálni, csak Lenin, az ő óriási tekintélyével. De ahogy szükségszerűség volt a NÉP életbeléptetése, mert a hadikommunizmus bukással fenyegette a rendszert, úgy néhány év múlva, 1928- ban, ugyancsak szükségszerűnek látszott, hogy véget vessenek a NEP-nek. Az irányt újra a szocializmus felé kellett beállítani, mert most meg a virágzás buktatta volna meg a rendszert.” (101-102. old.) Megbukott az anélkül is, csak ötvenöt évet váratott magára. Nagy Lajos meglátását nem jóslatnak szánta, mint ahogy a következőt sem: „A pályaudvarról kilépve egy teret látok magam előtt, melyen elég szép lovas szobor áll. Megtudom, hogy a szobor III. Sándort, az utolsó előtti cárt ábrázolja. A szobrot tehát, noha cár szobra, nem robbantották fel a bolsevikek, pedig bizonyos, hogy holmi ellenforradalmi uralom Lenin valamennyi szobrát megsemmisítené.” (94. old.) Meg is semmisítette, vagy legalábbis eltüntette a közterekről. Tehát III. Sándor szobrának megkegyelmeztek, de nehogy a nép véletlenül a cári rendszer dicsőítésének tekintse, a talapzatára „Demjan Bjednij, a forradalomnak afféle hivatalos verselője...” szövegét vésték rá: „Te itt maradtál gyalázatul örök madárijesztőnek”. Ez már sok volt Nagy Lajosnak. Nem állhatta meg szó nélkül. „Hát ez elég ostobaság. Mert madárijesztő csak az lehet, ami groteszkíil rút, márpedig a szobor szép, III. Sándor is fess ember, sőt még a paripa, amelyen ül, az is i- gen jóállású kis ló.” (94. old.) Ami leginkább nyugtalanította Nagy Lajost, a rengeteg koldus, köztük az aránytalanul sok gyerek, akiket a „milic” rendületlenül üldözött. Meg is kérdezte L. J.-t, és másokat is, mi lehet ennek az oka? Legtöbbször azt a választ kapta, hogy azok, akiket koldulni lát, a volt burzsujok és gyerekeik. Ha pénzt adott nekik, kísérői szóvá tették. Nem szabad olyan embereket támogatni, akik dolgozhatnának, csak nem akarnak. Azt már nem kérdezte meg senkitől sem, hogy hol állhatnának munkába, viszont talál rá alkalmat, hogy leírja, a kulákokat nem fogadták be a kolhozokba, sőt legtöbbjüket tehervagonokban hurcolták ki Szibériába. Alighanem abban is ő volt az első külföldi, aki észrevette és tudósított arról, hogy tömegeket zártak munkatáborokba. Sőt, emlékeztetve a cári idők embervásáraira, miként vették
