Irodalmi Szemle, 2010
2010/3 - MARGÓ - Csicsay Alajos: A lázadó ember zárolt kézirata
90 Csicsay Alajos közé tartozott. Ám igazi értékét életében kevesen ismerték fel. Ilyen szempontból még az sem bizonyíték, hogy 1948-ban az elsők között tüntették ki a Kossuth-díj arany fokozatával. Hozzá az indoklás: „A kritikai szellem és a kíméletlen realista szemlélet érvényesítője szűkszavú, rideg s tömör írásaiban.” Ez a lakonikus „méltatás” szerintem nem annyira őt, mint inkább azt a szemléletet jellemzi, amely igyekezett az írót beskatulyázni, majd okot találni a mellőzésére. „... a felszabadulás pátosza nehezen szívelte túl józan ridegségét, majd a személyi kultusz merev éveiben zavaróan hatott örökösen kritikus magatartása. Tisztelték, de nem kapta meg méltó helyét az élő irodalomban” írja róla Hegedűs Géza A magyar irodalom arcképcsarnokában, s a portréját így fejezi be: „Csak amikor meghalt, döbbent meg az egész irodalom. Temetése olyan volt, mintha az irodalom, s körülötte az egész ország vádolná magát, amiért nem becsülte meg eléggé nagy íróművészetét. Ebben a percben vált nyilvánvalóvá, hogy klasszikusát temeti a nemzet.” Érdekes, hogy mint sokan mások, akik igyekeztek Nagy Lajost az őt megillető helyre beilleszteni az írók hierarchiájába, Hegedűs Géza sem említi meg művei között a szóban forgó „útinaplót”. Pedig ha valaki, ő biztosan tudott róla, meg az okokról is, amiért kötetben nem jelentették meg. Sőt, még a folytatásos közlését is leállították, ellentétben Illyés Gyulának a vele egy időben írt Oroszország című élménybeszámolójával. (Köztudott, hogy ők ketten kaptak meghívást, azaz utazhattak ki 1934 júliusában a szovjetírók I. kongresszusára.) Hogy feltételül kapták-e az útibeszámolók megírását, arról nem szól a fáma, legfeljebb gyanítani lehet. Meg azt is, hogy a félig legális hazai baloldalnak, de főként a szovjetunióbeli emigráns magyar íróknak, politikusoknak a két delegátustól mik lehettek az elvárásaik. Ezeknek Nagy Lajos őszintesége - mérget lehetne rá venni - a legkevésbé sem felelt meg. Sőt még az útleírás kritériumainak is csak hellyel-közzel, mert inkább lehetne nevezni egy különös szociográfiának, ami tán még lélektanilag is motivált, mivel nem egy alkalommal tetten érhető benne Kiskunhalomnak a hangvétele, amely éppen az író kiutazásának az évében jelent meg, s nagyban hozzájárulhatott ahhoz, hogy József Attila helyett őt hívták meg a világszenzációnak szánt - legkevésbé sem irodalmi jellegű - politikai színjátékra. Közismert, hogy József Attilát mélyen lesújtotta a szerinte indokolatlan személy- csere, viszont Nagy Lajos inkább ímmel-ámmal indult el az útra, s kelletlenségét az első, a szovjetekre kezdettől fogva jellemző rendetlen szervezés folytán létrejött bonyodalmak csak fokozták. Már a határról, ha lehetett volna, visszafordul, de nem lehetett, s ha egyszer ott kellett maradnia, elkezdett élni, tán nem túlzás, vissza is élni a külföldi vendég jogaival. Mivel a kongresszus kezdésének idejét húzták-ha- lasztották, kísérőinek egy kívánságlistával rukkolt elő. Minden nagyobb várost látni akart, szinte követelte, hogy vigyék el őt a tengerhez, mind az északihoz, mind a délihez - ha már a Balatonhoz nem juthatott el. Kísérője és tolmácsa L. J. mindent elkövetett azért, hogy az „író elvtársinak az óhajai maradéktalanul teljesüljenek. Hogy ki volt L. J. , Nagy Lajos még a jegyzeteiben sem árulja el, viszont az ot
