Irodalmi Szemle, 2010
2010/3 - MARGÓ - Csicsay Alajos: A lázadó ember zárolt kézirata
A lázadó ember zárolt kézirata 91 tani jó beosztású emigránsok közül M(atheika) - nyilván Matejka János - nevét kétszer is leírja. Következtetéseim szerint L. J. Lengyel József lehetett, aki végül maga is elismert (Kossuth-díjas) iró lett, miután Sztálinék megjáratták vele a poklot. Hazatérését 1955 nyarán Nagy Lajos már nem érte meg, mivel 1954 októberében meghalt. A nyomor, mint téma, már az I. világháború előtt megjelent a magyar irodalomban. Hogy kik voltak kiváló művelői, fölösleges lenne most felsorolni, de hogy írónk a maga stílusával, művészi ábrázolásának módjával magasan kiemelkedett közülük, kétségtelen. Sokan megkeseredett embernek tartották, amire bőven adódott is oka, de kevesen vették észre sajátos humorát, finom, de mindig elevenbe vágó iróniáját, sőt öniróniáját. Viszont gúnyt soha senkiből és semmiből nem űzött. Ami azonban legtávolabb állt tőle, az a mesterkéltség volt. Ha ilyesmivel találkozott, okvetlenül papírra vetette. Tán ez a legszembetűnőbb, ami a szóban forgó kötetének minden lapjáról felénk árad. ítéletet soha nem mond ki, csupán tényeket közöl, de nem lélektelen, száraz tényeket, ami a tudományos munkákra jellemző. Éppen ebben nyilvánul meg szépírói mivolta. Annak ellenére, hogy már a 20-as években közel került az illegális kommunista párthoz, magában semmilyen illúziót nem táplált Szovjet-oroszország iránt. Valószínűleg ezért volt képes az odalátogatók közül elsőként észrevenni az idilli elképzelések és a nyers valóság között tátongó mély szakadékot. Már odafelé utazva a vonat étkezőkocsijában tapasztalnia kellett, amit aztán az ország belsejében lépten-nyomon, hogy más kiszolgálásban (elbírálásban) részesülnek azok, akik külföldi valutával fizetnek, mint azok, akik rubellel. A szovjetrendszer ahelyett, hogy megszüntette volna a kiváltságokat, s meg persze a nyomort, csupán átrendezte a- zokat, mintha azt tűzte volna zászlajára, a szegények legyenek gazdagok, a gazdagok pedig süllyedjenek nyomorba, lehetőséget adva ez által az ügyeskedőknek és a képmutatóknak. Szélesre tárta kapuit a rendszer a müveletlenség és az üres pózolás előtt. El akarta hitetni a világgal, hogy iskolázottság nélkül is bárkiből lehet faragni egyik napról a másikra értelmiségit. Aligha sejthette Nagy Lajos, hogy amit a harmincas évek közepén tapasztalt tényékként leírt, azok húsz év elteltével közel fél évszázadra eluralják Közép-Euró- pa felét. Megdöbbenve látta, hogy mindent, az irodáktól, gyáraktól kezdve az istállókig elborítanak a szovjet vezetők, leginkább Lenin és Sztálin képei, szob-rai, itt- ott egy-egy Molotov-, Bugyonnij-, Vorosilov-mellképekkel tarkítva. Alighanem magyarul ő írta le először a személyi kultusz szavakat. S tette ezt elmarasztaló kicsengés nélkül. Följegyezte, hogy az ő ellátása, ami kitűnő volt, az államnak napi 90 rubeljébe került, míg egy munkás havi átlagkeresete 160 rubel. Persze az „udamyiké”, amit rohammunkásnak fordított, a 300-at is meghaladja. Csakhogy az a dicsekvő „u- damyik”, akivel találkozott, családjával egy szobában lakott, s a konyhát és a mellékhelyiségeket pedig meg kellett osztaniuk szomszédjaikkal.
