Irodalmi Szemle, 2010
2010/3 - MARGÓ - Csicsay Alajos: A lázadó ember zárolt kézirata
89 MARGÓ A lázadó ember zárolt kézirata Szeretek könyvtárba járni, órák hosszat böngészni a könyvespolcokon, belelapozni egy-egy agyonolvasott könyvbe. Úgy közeledek hozzájuk, mint régi ismerősökhöz, ifjúkori barátaimhoz, ilyenkor mintha velük szorítanék kezet, s érdeklődnék hogylétük felől. Jó érzés tölt el, hogy még megvannak, igaz, kissé öregesen, sokat bóbiskolva, de még élnek, s időnként még látogatójuk is akad. A jó múltkor Nagy Lajosnál időzgettem. Sorra vettem novellásköteteit, A lázadó - és A menekülő embert, a Kiskunhalomból több példányt is találtam, biztosan azért, mert valamikor kötelező olvasmánnyá tették. Kár. О biztosan tiltakozott volna ellene. A sor végén egy vékonyka valami (inkább füzet, mint könyv) szerénykedett. Hát ez meg mi? Nézegetem a kissé zord borítólapját, rajta fent: visszatérés, alul: Tízezer kilométer Szovjetoroszország földjén, belül: Interart Szépirodalmi Könyvkiadó Budapest, 1989. Kivettem. Ám az igazi meglepetés (a meglepetések sora) otthon ért. A könyvecske szövege még 1934-35-ben íródott, és folytatásokban közölte Baj- csy-Zsilinszky Endre lapja, a Szabadság. Csakhogy az „útirajz”, aminek a kiadó minősítette, befejezetlen. Méghozzá hogyan? Érdemes idézni utolsó szavait: „Csu- vasziának nem egészen egymillió a lakosa, az országnak jelentékeny az állatállománya, sok az erdője, tele van most létesült gyárakkal, melyek legutóbb a fát —” (164. old.) Pont nincs, nem is lehet, mert a mondatnak sincs vége. Hát ilyet még nem láttam. Nézem a Függeléket, ami nem más, mint az író feljegyzésének töredékei. Ami még inkább megdöbbentett, Kónya Juditnak, az Utószó írójának mondatai: „Kötetünk első részében a megjelent útinaplót közöljük, tehát a megformált szöveget. Függelékben adjuk a lejegyzett, de megformálatlan megfigyelések ránk maradt részét, amelyet Nagy Lajos emlékeztetőnek szánt. A jegyzeteket a Petőfi Irodalmi Múzeum, illetve az Országos Széchényi Könyvtár őrzi; a kéziratot mindeddig zárolt anyagként tárolták.” (187-188. old.) Olvasom a kézirat befejező sorait: „Három ember végezte eddig az egyetemet. - 1 esztergapad mérnök (doktorátus). 2. energetikai). 3. mezőgazdasági. Most 7 ember tanul főiskolán... (Itt vége szakad a szövegnek)” (186. old.) Vajon mi következett volna még, hiszen az olvasó érzése szerint az író minden fontosat elmondott. Viszont e kötet szövegének sorsa - joggal mondhatnánk - akár tükörképe is lehetne Nagy Lajos hányatott életének. Aligha vonható kétségbe, hogy Nagy Lajos a 20. századi magyar irodalom legkiválóbbjai
