Irodalmi Szemle, 2010
2010/3 - TANULMÁNY - L'udovít Šrámek: Az ejtőernyős férfi (novella) (Szerdahelyi József fordítása)
70 Ľudovít Šrámek nyeregben szeretett volna lenni, a férfi úgy döntött, hogy a turistaösvényen kívüli rövidítéssel megelőzi őket. Nem tűnt számára ez veszélyesnek: itt végtére is nem veszítheti el az utat, meredekebben lefelé veszi az irányt, aztán alább ismét rátalál a jelzéses turistaösvényre. Az ereszkedés könnyen ment neki, gyorsan haladt, szikláról sziklára, itt-ott megcsúszott a lába a felázott ffivön, a meredély éles lejtésű volt, aztán egyre gyakrabban keresnie kellett a megfelelő útvonalat, úgyhogy hol jobbra kanyarodott, hol balra. Már vagy negyed órája ereszkedett lefelé így, de a turistaösvény nem tűnt fel előtte. Aztán egy szűk hegyteknőben találta magát. Ennek végén vagy ötven méter mély szakadék tátongott. Jobbra és balra pedig meredek sziklafal emelkedett. Amott balra, ha kicsit följebb megyek, talán sikerülne tovább haladnom, gondolta a férfi. Aztán még feljebb nézett. Föntről a sziklák közt erekben dőlt a víz. Fölfelé már nem tudott volna hova visszatérni. Elindult hát balra, a kiálló köveknek és fübuckáknak vetve lábait, de csak egy szomszédos hegyteknőbe jutott el. Ismét csak a jelzéses turistaösvénytől távolodva, amire - most már teljes bizonyossággal tudta — nem volt esélye rátalálni. Rövid mászás után a nedves kövek közt megcsúszott a lába és a hátára esve siklott le mintegy tíz méteren át a sziklás omladékon - szerencsére a hátizsákja kicsit fékezte a zuhanásban. Egy további mély szakadék krátere fölött állt meg. Lepillantott. Egészen lent a turistaösvény szalagja szelte át a völgykatlant ama hegynyergen túl, ahonnan ő feljutott a csúcsra. Oda kell eljutnom. De hogyan? Rádöbbent, hogy most már tényleg baj van. Ebből már nem lehet kijutni. Itt már csak valami őrült szerencse, véletlen, vagy a Magasságos segíthet. S akkor még mindhárom esetben valakinek ide kéne jönni, aki innen levinne, mert én magam le nem mászom. A férfi kissé följebb kapaszkodott a szakadék veszélyes szélétől, leült egy nedves kőre, becsukta a szemét és megpróbált pihenni. Mióta elindult a túrára, első ízben jelent meg előtte a reggeli álma. Látta önmagát, hogyan szökdel a fal melletti sziklákon, elrugaszkodik és száll a levegőben. Ez aztán tényleg remek álom volt, gondolta, és ugyanakkor először a nap folyamán eszébe villant, hogy valójában éppen ilyen esetekre hordunk magunkkal mobiltelefont. Tíz napja vagyok itt, tíz napja nem hívtam fel még a saját asszonyomat sem, most pedig betojva holmi segélyhívásokkal fogom lejáratni magam. Hisz akkor soha többé nem jöhetnék el ide! Meg kell próbálnom egyedül! A férfi felállt és figyelmesen megszemlélte a terepet maga körül. Lejjebb és lejjebb kell jutnom, de nem mindenáron. Óvatosan kell mennem, biztonságos útvonalon. Úgy, ahogy ama éjszakai lepke az álmomban - emeletenként lejjebb, ide-oda cikázva, ahogy a terep engedi, és egyre közelebb a völgykatlanban húzódó ösvény mentőszalagjához. Most sem látható rajta senki — a turisták többsége számára valójában itt a
