Irodalmi Szemle, 2010

2010/1 - TÓTH ELEMÉR 70 ÉVES - Korpa Tamás: „.. .a személyesség különleges varázsa” (Tőzsér Árpád: Szent Antal disznaja c. naplókötetének interpretációs kihívásai)

.... a személyesség különleges varázsa'

25

sás és újraírás (aktuális jelen) dimenziója felöl megbontódnak, destabilizálódva értelmeződnek, kiegészítődnek. Az 1992-97 közötti hónapok, napok Tőzsér számára - részben csak - potenciális apropót adnak a megnyilatkozásra, az alkotói műhelymunkába való bepillantásra, önreprezentációra, tulajdonképpen az én színre vitelére. Az én színre vitele alatt értve egyszersmind az én nyelvi létesülését, megalkotását és megalkotódását (ezek irányított, illetve véletlenszerű) történéseit. Iseri argumentációval élve, az, amit az én jelöl, a reális és immaginárius közötti folytonos, diffúz határátlépésben, az olvasás folyamatában jön létre. A dátumkettős olvasást irányító alakzat, felidéző, felhívó potenciálja által korszakretorikai olvasást mozgósít dátumhoz köthető konkrét politikai, társadalmi eseményeknek és az olvasó saját, belső eseményeinek, saját élettörténeti mozzanatainak előhívására.

Tőzsér különböző írói, olvasói, korrektori szereplehetőségeket mobilizál, többek között szerkesztővé válik, differenciált minőségekben ír be különféle (mindjárt identitásukban meg is kérdőjeleződő) szerepeket újra és újra a szövegbe, úgy hogy nem csupán a szerephasználat inszcenírozódik, hanem a beíródás, amelynek alapja nem a szerzői tudat, hanem maga a nyelv. A kötet által sugallt szereprepertoár részeként regisztrálható pl. az eseményeket átélő én, leíró, rögzítő, archiváló szubjektum (az írás által az eseménysor már kvázi-rendezett), szövegválogató, szelektáló, újraszerkesztő, újraélő alany, s ezek termékei. Ugyanazon szerzői névhez kapcsolódnak a leírt és publikált szövegrészek, azonban nem rendelhető a szerzői névhez egyszer és mindenkorra egy stabilként aposztrofált alak, hiszen az alak itt, mint leíró és termék, mint szerkesztő és a szerkesztés terméke is inszcenírozódik (egyszerűsítve a problémát: a szövegnek több szerzője és szerkesztője létesül).

A kötetről írt esszéjében Bedecs László a szöveg irodalmi és kísérleti jellegét hangsúlyozza: „nem valódi naplót olvasunk, hanem a napló műfaját újragondoló, a személyes feljegyzések közlésének okairól és értelméről is gondolkodó könyvet”, „Tőzsért láthatóan izgatja a napló kulisszái között megjelenő személyesség különleges varázsa”. A személyesség alatt értve nem csupán egy intencionált, felfogásmódhoz kötött, nyelvileg irányított értésmódot, mint a nyelv létesülő szövegtermékét is. Bedecs szavaival: az ittlét minden szegmense irodalomként élt és irodalom- ban-létként értelmeződik. Én úgy fogalmaznék: mint egy membrán vagy médium, mely a napi partikuláris események és a fikció határai között húzódva engedi a szabad (?) közlekedés, átjárás lehetőségét, sőt adottságát. Iser pozíciójából szemlélve: a reális és az immaginárius között diffúz, határátlépéses a viszony ebben a szövegtérben. Az egyik pillanatban az autógarázs-építés köré szerveződő textus váratlan transzgresszióval egy irodalmi metanarrativa (Mester és Margarita) kódrendszerébe írja be magát. Ráadásul a felidézett szöveg sem csak kódként funkcionál, mert a felidézés átírás is egyben, nem is akármilyen filológusi bicepsszel: „Ivan Nyikola- jevics Ponirjov, a Mester és Margarita rokonszenves költője is álnéven ír. Kár, hogy csak egyetlen versét ismerjük: az álnevét, a titokzatos és hangzatos »Honatalan«-t. Elképzelem, milyenek lehettek azok a versei, amelyek egy nappal azelőtt jelentek