Irodalmi Szemle, 2010
2010/3 - TANULMÁNY - László Erika: Az Orpheusz-szonettek magyar fordításai
Az Orphcusz-szoncttek magyar fordításai 51 Az Orpheusz mítoszból több elemet is felhasznál Rilke szonettciklusában, melyeket a figyelmes olvasónak kell összeraknia. Némelyik szonett csak a lant, az ének vagy a zene által utal az Orpheusz alakja köré szőtt mítoszra, máshol megleljük az ókori dalnok nevét is. Találhatunk utalást Orpheusz halálára, és halála utáni alakváltozataira, mint például a rózsa. Előfordul, hogy a magyar fordítók nem tulajdonítanak fontos szerepet ezeknek az utalásoknak: Halasi Zoltán fentebb már elemzett 11. szonett első versszakának fordításából például teljesen elhagyja a csillagkép szót, holott ennek a szónak nagy jelentősége van, mivel az Orpheusz csillagképre utal vele Rilke. A görög mitológia szerint ugyanis az istenek kárpótlásul, hogy nem tudta visszahozni feleségét, Eurüdikét a másvilágból, Orpheuszt és lantját az égre helyezték. Rilke ciklusa egyes darabjaiban gyakran használja ugyanazokat a szavakat, mindegy ezzel érzékeltetve a szonettek összetartozását, egységességét, orpheuszi tematikáját. Az egyes versek szorosabb összetartozását a prágai származású költő nem egy alkalommal azzal érzékelteti, hogy a következő szonett elejére beilleszti az előző vers utolsó sorának kulcsszavát. Fontos az összekapcsolások érzékeltetése a fordítások során, mert a szavak jelentésére gyakran az egyik szonettben derül fény, és a következőben magyarázat nélkül csak utalva van rá. Erre példa, hogy a második rész második verséből, mely Nemes Nagy Ágnes fordítása, kimarad az „Atmen” (lélegezni) szó, holott ez a szó az előző szonettre utal, melyben Rilke a lélegzetet többek között láthatatlan költeménynek, egy hullámnak, melynek tengere az Én, térnyerésnek28 nevezi. Nem közömbös tehát, hogy a fordításban a való arcok lélegzetébe esik-e a visszfény vagy csak magukba az arcokba. Az első megoldás u- gyanis a „lélegzet” szó beiktatása által egy elvont eszme hordozója lesz, melynek felismerése csak a beavatottaknak adatik meg, míg a második mindössze egy bárki által megfigyelhető természeti jelenséget mutat be, kijelentve, hogy a visszfény sugara a való arcokra vetül. Rilke viszont azt mondja, hogy már arra a láthatatlan semmire is ráesik a visszfény. Az I/ 20. szonettben Halasi nem figyel a „weihen” ige szerepére. Ezzel kezdődik és zárul az említett vers. A névtelen beszélő, aki lehet Orpheusz, de maga Rilke, kérdi Istentől, aki szintén lehet Orpheusz, hogy mit áldozzon neki. Majd visszaemlékezik egy tavaszi estére Oroszországban, mikor egy lovat pillantott meg egyedül a mezőn. Ezután következik a ló leírása, s végül a német vers végkicsengése, hogy a ló (emlék)képét fogja feláldozni. A magyar változatban Halasi megáldja ezt a képet. JEGYZETEK 1 Kulcsár Szabó Ernő, Mérték és hangzás, in Orpheus, 1991. 6. II. évf. 2-3. szám, 153. 2 Uo., 3 Uo., 163. 4 A szerző fordítása
