Irodalmi Szemle, 2010
2010/3 - TANULMÁNY - László Erika: Az Orpheusz-szonettek magyar fordításai
50 László Erika A II/2. szonett harmadik versszakában Rilke azon töpreng, mit láttak a szemek egykoron a kandallóban kormosán elhamvadni22. A gondolatot kettőspont követi, majd „Blicke des Lebens,”23 kifejezés olvasható. A névelő elhagyása „kétér- telműsíti” ezt a kifejezést, s így nem egyértelmű, hogy maguk a szemek az élet tekintetei vagy a szemekre az élet tekintetei néznek vissza a parázsból. Nem egyértelmű tehát, hogy a tekintet alanyi vagy tárgyi minősítésben szerepel-e az adott sorban. Erre és hasonló többszólamúságokra a német nyelv sajátossága teremt lehetőséget. Mivel a magyar nyelv nem flektáló, hanem agglutináló, a névelő elhagyás nem eredményezi a mondat többértelműségét. Itt valamiképpen a tárgyas és alanyi ragozást kellene vegyíteni, s „költő” legyen a talpán, aki ezzel a feladattal megbirkózik. Ilyen esetekben a fordító kénytelen vagy egyik, vagy másik megoldással megelégedni, kompromisszumot kötni, még az egyértelműség hiányából fakadó feszültség elmaradása/csorbítása mellett is. Nemes Nagy is erre kényszerül. Ő a néző régi szemeket azonosítja a lét szemeivel. Hasonló egyszerüsités figyelhető meg a Szabó Ede által fordított 11/13. szonett második versszakának utolsó sorában. Rilke az eredetiben buzdítja a harmadik személyű hallgatót, hogy legyen csengő hang, mely már a csengésben széttörik24, tehát léte első pillanata az utolsó is egyben. A magyar változat25 nem fejezi ki, hogy önmaga, saját céljának megvalósulása által törik össze az üveg. Szabó mindössze a széttörése után továbbcsengő üvegről beszél. Kárpáty Csilla az 1/13. szonettben nagyon jól visszaadja azt a tipikusan rilkei leírási módot, melyet megfordított világértelmezésnek nevezhetünk. Az íz leírását nem a szubjektum felől közelíti meg - holott ez lenne a legkézenfekvőbb, mivel ő észleli, tapasztalja szájában -, hanem a gyümölcs lényeges tulajdonságai felől: „Ez a méz sűrűség, mely a szájban enyhén elvegyült, és áttetszővé vált”.26 Képes Géza az első rész 9. szonettjében elsiklik a felfordított világértelmezés felett A versszak utolsó sorát, mely szó szerinti fordításban a képnek tulajdonít(ana) tudást27, s így bizonyos értelemben aktivitást, Képes fordításában „tündököl és éles a kép” megoldásra egyszerűsíti. Ezzel a megoldással azonban nem jut a víztükör képe különleges pozícióba, s így Képes Gézának nem sikerül feloldania benne a lét és nemlét határait. Viszont Képes elemzési szempontunknak megfelelően érzékeli, s oldja is meg a „Doppelbereich” fordítását: „hol kezdet és a vég egybeesik”, hiszen Rilke ciklusában valóban e két állapot egybeesését próbálja megragadni. Csodálatos példája Rilke kifordított világértelmezésének a II/3. szonett. A tükrök az emberi lényeg fontos mozzanataira irányítják figyelmünket. Gyakran fes- tőiséggel vannak telve ezek a tárgyak, ha például egy festőién szép ember néz bele vagy segítségükkel egy lány púderezi magát. De mindenképp a legszebb fog maradni, amíg csak a tükörképarc felszabadított Narcisszussá nem változik. Halasi Zoltán egyéni értelmezésében a legszebb helyett a legmesszebb kifejezést használja, mely- lyel a rilkei versekre oly jellemző ellentétek keltette hatásfokozás eszközéhez folyamodik.
