Irodalmi Szemle, 2010
2010/3 - TANULMÁNY - László Erika: Az Orpheusz-szonettek magyar fordításai
Az Orpheusz-szonettek magyar fordításai 49 „Aber sind sie’s? Oder meinen beide nicht den Weg, den sie zusammen tun?” ennek a két sornak (1/11. szonett) a fordítása elemzésem szempontjából szintén problematikusnak tűnik: „Ám léteznek-e? S lesznek-e azzal, hogy mindkettő egy utat mutat?”. Halasi épp a lényeg felett siklik el: nem biztos, hogy a kettő egy útra mutat. A német eredeti Orpheuszra és Eurüdikére, s általuk a lét és nemlét kettőségére utal. Rilke régebbi verse, az Orpheus. Eurydike. Hermes című magyarázatot szolgáltat az Orpheusz-mítosz e kiragadott részletének rilkei értelmezésére. Ebben a Rilke-versben ugyanis Eurüdiké nem ismeri fel férjét, egy más létállapotban elmélyedve lépked Hermész, a hímökisten mellett, Orpheuszt követve. Ez magyarázza meg a „visz” ige másik jelentését: a vezető is viszi a rábízottakat. A Rilke-versben pedig Orpheusz viszi, vezeti ki feleségét a másvilágból. A bekezdés elején álló idézetben Rilke arra utal, hogy férj és feleség nem egy útra gondolnak, nem egy utat tesznek meg, mivel Eurüdiké fel sem fogja, hogy kit követ. Ezt úgy érzékeljük, hogy Hermész csalódott megjegyzésére: „Megállt!”, Eurüdiké reakciója a „Ki?” kérdés, ami arra utal, hogy tudomása sincs a szerelméről, a szeretett férfi jelenlétéről. Halasi Zoltán versében lóról és lovasáról beszél. Még az utolsó versszakban is erről árulkodik a „hidd alakjukat” többes száma. Ezzel ellentétben Rilke egyes számban használja a „Figur”, „alak” szót, amivel utalhat a mitológiai Orpheuszra, de utalhat az egységesült csillagképre is, vagy akár Orpheusz és Eurüdiké összetartozására. A II/8. szonett fordítása során Szabó Ede figyelmen kívül hagy egy lényeges szót, megváltoztatva így a hozzá fűződő szavak szerepét. Ez a szó a „das All“, ami mindent, mindenséget jelent. Rilke arra kérdez rá versében, hogy mi volt iga- zán/valójában a mindenségben.21 Szabó kérdése pedig: Mi volt a való hát? Lényeges szó a mindenség, mert ez egybefogja a létet és a nemlétet. Rilke kérdése tehát az, hogy mi alkotja a mindenséget, mi tartozik egyszerre a lét és nemlét szférájába. Mik alkotják a két világ metszéspontját, közös halmazát? Az utolsó versszakban meg is leljük a logikus választ. A gyerekek nem tartozhatnak a keresett tartományba, hiszen ők az élet birodalmának részesei. Az idegen, számu(n)kra tartalommal nem bíró tárgyak, mint az idegen kocsik, a minket nem ismerő házak szintén nem, ezek megmaradnak élettelen dolgoknak a számunkra. Csakis a Játszótárs-labdák” tartoznak ide. Szabó a „labdák ívé”-vel teszi elvonttá a választ. A második rész 21. versének harmadik versszaka ismételten a rilkei több- szólamúság egyszerűsítésére szolgáltat példát. Szabó Ede konkrétan a lét szövetéről beszél, a német eredeti viszont értelmezhető szó szerint, valóságos szövetként is. Rilke költészetét a dolgok megéneklése jellemzi. Rilke a selyemfonalat mutatja be az olvasónak, ahogy beilleszkedik a szövetbe, s rajta keresztül képződik a kép, mely a szőnyeget alkotja. Szabó Ede interpretációja elől sem határolódik el a költemény, hiszen Rilke a dolgokon keresztül mindig az emberire próbál utalni, de virtuozitása épp abban van, ahogy kifejti a szálakat. Egyszerre ír emberről és dologról, megragadva ezzel a lét és nemlét egyesülését. Szabó ebben a fordításában csak az emberre vonatkozó elvont síkot ragadja meg, és a dologit elhanyagolja.
