Irodalmi Szemle, 2010
2010/1 - TÓTH ELEMÉR 70 ÉVES - Korpa Tamás: „.. .a személyesség különleges varázsa” (Tőzsér Árpád: Szent Antal disznaja c. naplókötetének interpretációs kihívásai)
24 Korpa Tamás a személyesség különleges varázsa” Tőzsér Árpád Szent Antal disznaja című naplókötetének interpretációs kihívásai* ,,Meg kellene írni... Mennyi mindent meg kellene írni" (Tőzsér Árpád) „ Csillapíthatatlan vágyakozás a találó szóra - ez az, ami a nyelv tulajdonképpeni életét és lényegét alkotja " (H-G Gadamer) „Egykori naplóimat számítógépbe másolgatva, nemcsak a stílusukat igazgattam meg itt-ott, hanem volt-életem eseményeit is újraírtam kicsit. Reflektáltam hajdani feljegyzéseimre, töredékes szövegeimre. Néhány helyen »történetesítettem« őket, hogy úgy mondjam. De azért az adataim mindig hitelesek.” Az idézet Tőzsér Árpád naplójának, a „naplók naplójának” poétikai elöljárójából, paratextusából származik, ahol is Tőzsér Arpád mint szerző olvasási javaslatot, licenciát, avagy paktumot (?) kínál a befogadónak. Kulcsot egy olyan szövegegyütteshez, melynek egyes részei valószínűség szerint a következő években ismét újraíródnak. A Szent Antal disznajának (Kalligram, 2008) látható története van és a szöveg nem igyekszik disszimulálni, elleplezni sokszori felépítettségének, megal- kotottságának tényét. Ezáltal pedig rendkívül izgalmas és impozáns interpretációs terepet, olvashatósági lehetőséget biztosít az értelmezőnek. A napló müforma karaktere — ha egyáltalán beszélhetünk ilyenről — ellenáll a formális klasszifikációknak; különféle elméleti és irodalomfogalmakat favorizáló irodalomelméleti praxisok egészen eltérő viszonyrendszerben értelmezik. Alapvető kérdésként tematizálódik azonban a szakirodalomban a referenciális aspektus és a fikciós olvasásmód kapcsolata. A referenciális aspektus kapcsán lényeges lehet a Szent Antal disznaja kontextusában az 1992 és 1997 közötti személyes és politikatörténeti életmozzanatok szövegben való rögzítésének és visszakereshetőségének a kérdése, ami részben a tényirodalomként való olvashatóságot kínálja. A fikcionalitás problémájára pedig szinte már ecói kacsintással utal a szerző a poétikai elöljáróban. 1992-97: határozottan rögzített időintervallum, stabil kezdő- és végponttal; mindez viszont utólagos kötetté formált konstrukció Tőzsér feljegyzője és az olvasó számára is, hiszen a korábbi szövegrészek az írás és olvasás, újraolva-
