Irodalmi Szemle, 2010
2010/3 - TANULMÁNY - László Erika: Az Orpheusz-szonettek magyar fordításai
46 László Erika „Und alles war ihr schlaf’ - olvashatjuk ugyanebben a szonettben, amit Szabó a következőképp fordít: „És álma volt a lét”. A magyar változatban a „minden” korlátozva van az eredetihez képest, hiszen a mindenbe nemcsak a lét, de a nemlét is beletartozik. Szabó kihagyja azt a lényeges momentumot is, melyből kiderül, Rilke értelmezésében Orpheusz fejezi be, tökéletesíti Eurüdikét17. így téve többértelművé Rilke egyértelmű kérdését: „Lant istene, lám mint telt be így, hogy nem kívánt titokban ébredni sem?” Az 1/15. szonett utolsó versszakában szereplő „Schale” értelmezhető gyümölcshéjként, amit a gyümölcs nedve tölt ki, de jelentheti a csésze szót is, mint a már kifacsart gyümölcslé tartóját. A magyar nyelvben azonban nincs egyetlen szó, mely érzékeltetni tudná e szó két jelentéstartományt. Szabó Ede a „héj és tánc” kettősét használja visszautalva az előző rész táncmotívumára. Ezzel kifejezésre jut, hogy a versben nemcsak a „héj”-on mint tárgyon van a hangsúly, hanem az egyértelműség hiányán. Szabó „kompromisszumos” megoldását a :magyar és a német versek egymás mellé állításával szemléltetem: Tanzt die Orange. Die wärmere Landschaft, werft sie aus euch, daß die reife erstrahle in Lüften der Heimat! Erglühte, enthüllt Düfte um Düfte. Schafft die Verwandschaft Mit der reinen, sich weigernden Schale, mit dem Saft, der die Glückliche füllt! Táncotok most: narancs. Meg a fényes Déli vidék - míg a friss honi szélben Felragyog majd e gyümölcs! Sugarának Illata izzik. S rokonul a kényes Héj meg a tánc s az a nedv is a mélyben, Mely benne most boldogan árad! További példa a rilkei többszólamúságra az első rész negyedik szonettje „Zärtlichen” szava, melyet Halasi Zoltán „szelidszívü lények”-nek fordít. Vonatkozhat itt ez a szó az istenekre, de utalhat Orpheusz halottakkal való találkozására is, mivel sem az isteneket, sem a halottakat nem érinti a lélegzés, de néha mégis belépnek a lét világába. E két lehetőség következetesen végigelemezhető a versen: a ma már halott ősapáink voltak azok, akik megelőzték, megelőlegezték létünket (mindenekelőtt az íj, ill. a szenvedéstől való félelem enged erre következtetni), de arra is gondolhatunk, hogy az istenek voltak előttünk, s ők alkottak meg bennünket, esendő embereket. Rilke gyakran az egyértelműség hiányával/ban próbálja megragadni a lét és
