Irodalmi Szemle, 2010
2010/3 - TANULMÁNY - László Erika: Az Orpheusz-szonettek magyar fordításai
42 TANULMÁNY LÁSZLÓ ERIKA Az Orpheusz-szonettek magyar fordításai Kulcsár Szabó Ernő Mérték és hangzás című tanulmánya alapján Rilkét a klasz- szikus modernség lezárulásának egyik kulcsfigurájaként tartja számon. „Az Én világmegértése csak akkor valódi képesség, ha nem egyetlen szubjektum »tudásának« kivetülő vallomása, hanem az idegenséggel összekapcsoló lét tárul fel rajtunk keresztül benne.”1 Rilke ennek tudatában, s emellett a művészi nyelv követelményének is eleget téve, alakította ki az újfajta lírai én beszédformáit. A húszas-harmincas évek költészettörténetének az a felismerés állt a középpontjában, hogy a lírai magatartás a beszéd és egy értelemtörténés kapcsolatából következik, amely csupán a beszélő szubjektum által nem birtokolható. Ezen a horizontváltáson belül a folytonosságot nyelv és bcszédhelyzet viszonya teremti meg. Ez a folyamat Rilkénél figyelhető meg a legnyilvánvalóbban, amennyiben költészetében a „teremtő távlat” és az „esztetizált-evokatív nyelv”2 összeegyeztetésének tendenciáját követi. Rilke kései költészetében, melynek kiemelkedő darabjai a Die Sonette an Orpheus, ez a folytonosság tematikai-szemléleti szinten is megmutatkozik, mégpedig a metafizikai vonásoktól megfosztott lét személyiségre irányultsága által. Rilke a Die Sonette an Orpheus költeményeiben az orfikus hagyományhoz nyúl vissza az élet két dimenziója közti egység megteremtésének szándékával. Teszi ezt Rilke mindenféle mitizálásra való törekvés nélkül. Éppen a mítoszi gondolkodás dekonstrukciójával próbálja meg - sikeresen - a lét és semmi kizárásosságának elvét feloldani. Orpheusz és halott felesége, Eurüdiké azért nem lehetnek feltétel nélkül ismét együtt, mert a lét két külön tartományához tartoznak. A férfi megtartotta individualitását, míg az asszony elveszítette azt a halott lét személytelenségében. Eurüdiké számára ebből kifolyólag nincs is tétje Orpheusz istenekkel kötött alkujának. Ez tehát semmiképp sem annak a halált is túlélő szerelemnek a verse, amit az ókori mítosz sugall. Rilke az egészet szeretné megragadni a szonettekben. Versei istene nem a mindenben benne lévő, panteisztikus Isten, hanem az isteni mérték. Ezért van az, hogy a szonettekben probléma nélkül megfér egymás mellett a Biblia Istene az olimposzi istenekkel, sőt még az egyiptomi hitvilág is szerephez jut a versekben. Rilke nem csupán a holtak birodalmának életre keltésére törekszik.
