Irodalmi Szemle, 2010
2010/3 - KÖSZÖNTJÜK A 80 ÉVES CSOÓRI SÁNDOR KOSSUTH-DÍJAS KÖLTŐT - Hogya György: Tévelygéseim (1) (Napló helyett)
38 Hogya György az egyik megbeszélésünkön ki tett javaslatot arra, hogy próbáljunk szerencsét az egyik minisztériumban, ahol ugye megint csak véletlenül, magyar nemzetiségű miniszter székel. Az meg örökre rejtély marad számomra, hogy miért épp engem jelöltek (és szavaztak meg egyhangú többséggel) erre az ugyancsak megtisztelő feladatra. Egyetlen okként a miniszterrel még jóval minisztersége előtti időkből való kapcsolatomat hozták fel társaim, mintha nem lennének tisztában a grádicson felfelé lépkedő hivatalnokok kóros memóriazavaraival. Az ezzel kapcsolatos aggályaimat azonban elhessegették, sőt az útiköltségemet is a szervezet fizette, így nem maradt egyetlen ellenérvem sem. Mivel a melioramentum, azaz a jobbítás (legalábbis a jobbítás szándéka) az egyik jelszavunk, a telefonon való egyez-tetés után - kilépve állandóan elsötétített egyszobás albérleti lakásom örökös félhomályából utaznom kellett. Lobbizni. Tudod, az utazás mindig is kettős érzelmeket váltott ki bennem. Egyrészt örülök a megismerés boldogító új érzéseinek, másrészt viszolygok az utazás megfoghatatlan és előreláthatatlan rejtélyeitől, veszélyeitől és bizonytalanságaitól. Valahányszor hosszabb útra indulva kilépek otthonom ajtaján, mintha Platón barlangjából, vagy inkább visszafogott képzeletem barlangjából lépnék ki. Egy állandóan változó, ezáltal ismeretlen világ fényeivel és árnyaival kell szembenéznem, s ez el- bizonytalanít. Úgy kell eljutnom egyik városból a másikba, hogy nem tudom, miféle behatások érnek közben, s miután a valóság vizsgálatára általában alkalmatlannak tartom magam, így inkább csak nézelődöm, és az út folyamán felbukkanó változások és lehetséges helyzetek izgatják a fantáziámat. Lehetséges jövőm, amely éppannyira függ saját, lehetséges döntéseimtől, mint a közeljövőben környezetemben teret foglaló személyek lehetséges emberi reakcióitól, a velük való lehetséges párbeszédektől. Lehetséges helyzetek határozzák majd meg létemet, amelyekkel véresen komolyan számolok. Ráadásul számomra az utazás a magányosság újabb próbatétele is, amikor is kiderül, mennyit vagyok képes magammal vinni (Omnia mea mecum porto — mindenemet magammal hordom), mennyire tudom elszórakoztatni önmagamat mindazzal, ami épp foglalkoztat. Tehát nem is annyira a magány, mint inkább az eddig szerzett tudásom próbatétele egy-egy ilyen hosszabb utazás. Bármely országút, még az entephuli országút is elvezet a világ végére — mondotta volt Thomas Carlyle. Talán ez a világvége-ígéret az, ami zavar. A Király- helmec-Pozsony közti útban is benne van a világvégére-érés ígérete. Ám ezt az ígéretet bizonytalanná és ingataggá teszi az állandó választási kényszer. Választhatok: elvállaljam vagy sem az utazást. Ha igen, autóval vagy vonattal utazzak? Mindegyik döntés újabb döntést követel. Sajnos, életemben több dolog is megakadályozott abban, hogy a társadalom valamiféle általános érvényűként megfogalmazott és
