Irodalmi Szemle, 2010

2010/3 - KÖSZÖNTJÜK A 80 ÉVES CSOÓRI SÁNDOR KOSSUTH-DÍJAS KÖLTŐT - Hogya György: Tévelygéseim (1) (Napló helyett)

34

Hogy a György

inkább az élet megértésének jogához ragaszkodnak. Ezeknek a lelkeknek a megértés iránti vágyát csak akkor koszorúzza siker, ha a tökéletes és teljes megértés kizárólagossága helyett a megélés-megértés egyensúlyát keresik.

Ebben a keresésben - amely tehát az önmagam megismerését is jelenti - lép előtérbe az írás. Az írás, amely egyfajta lelki késztetés is egyben; bár elsősorban otthon szerzett ismeretekre támaszkodik, segít rendet teremteni az önmagámmal folytatott állandó, zaklatott párbeszédek végtelen folyamában. Érzem, hogy az általam megfogalmazott kérdések és a velük kapcsolatos kétségek olykor meghaladják az erőmet és a képességeimet, s bizony, ezzel a tulajdonságommal javarészt alulmaradok gyakorlatias kortársaimmal szemben. (Nemegyszer meglepődöm, amikor valakiről azt hallom - olyan képességű emberről, akiről nem feltételeztem volna -, hogy sikeres nagyvállalkozó, képviselő, lapkiadó lett, holott mindmáig olyan lelki, erkölcsi hiányosságokkal küzd, amelyek véleményem szerint összeegyeztethetetlenek az emlitett társadalmi rangokkal. Mégis, gyakorlatiasabb, életrevalóbb, mint én. Mindebből az következik számomra, hogy nem ismerem, s ha némileg igen is, képtelen vagyok kihasználni az életet, az élet által nyújtott lehetőségeket. Csendes, beletörődő alázatital veszem tehát tudomásul, hogy már soha nem leszek sikeres nagyvállalkozó, sem képviselő, és még kevésbé laptulajdonos.)

A kiszolgáltatott ember egyik esélye az alázat.

Az én életem „vita umbratilis”, és csendes, eseménytelen lefolyását semmivel sem szeretném zavarni. Egyszerű, állandó munkát szerettem volna, amely biztosítja megélhetésemet, de még erre is képtelen voltam.

A sors nem bocsátja meg a visszautasítást.

„Mi szükség van fertőzött álmokra

................. és kukacokra az élet kenyerébe

n? ” Z.

Egyetlen mentségem és ópiumom az írás, amelynek segítségével kapcsolatot tartok egy-két rokonszenvező lélekkel, amelyek egyike épp te vagy.

Csak olyan ember olvassa végig e vegyes érzelmekkel átszőtt lapokat, aki maga is hasonló szellemiségben nevelkedett, nevelte önmagát, s az írásomban nem keres mindenáron cselekményt, filozofikus bölcsességeket vagy a világ nagy kérdéseinek megválaszolására irányuló igyekezetét. Nem belebeszélni akar valamit — miként egyes kritikusok, akik általában olyan ismert írók műveihez hasonlítják az írást, akit ők maguk ugyan már ismernek, ám az említett író talán nem -, hanem megérteni.

Nem, nem akarom megválaszolni a nagy kérdéseket, és nem hiszek az ember egyre tökéletesedő fejlődésében. Elfogadom magamat és magunkat olyannak, amilyenekké váltunk, annak a tehetetlenségnek az érzésével, amely a megváltoztathatatlan múlt és kivédhetetlen jövő képe mögött egyaránt ott tükröződik. Mindez